Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2007.09.04. kedd

Tócsni

Úgy tűnik, hogy tócsnidömping van a gasztrobloggerek között, én sem szeretnék lemaradni; és egyébként is, az ember sokkal szívesebben dönt a tűzhely, mint az archicad mellett ilyen időben (nagyon remélem, hogy egy főnök szerű lény sem olvassa ezt a bejegyzést).
A többiek ilyet csináltak:

zsúrkenyér
dalit
maci
fakanál
àlabeck
spenót receptek
bonnie
kiskukta
szinbádék
zsófi
gigi
zsuzsi

Moha és sáfrány pedig ilyet:

Hozzávalók:
5 szem közepes méretű krumpli (a reszelő legnagyobb lyukán reszelve)
kb. 1,5 dl tejföl
3 gerezd fokhagyma (préselve)
3-4 evőkanál liszt (vagy amennyit fölvesz)
1 tojás (Kriszta!, kipróbáltam tojás nélkül, és teljesen jól működik)
kb. 1 evőkanál petrezselyem
1,5 tk. só
frissen őrölt bors
olaj a sütéshez (egyszer Rovinjban elfogyott az étolaj utolsó este, úgyhogy kénytelen voltam olíva olajban kisütni, nagyon finom, de nem illendő viselkedés)

Az olaj kivételével összekeverem a hozzávalókat, hagyom fél órát pihenni, majd teflonserpenyőben közepes lángon (villanytűzhelyen 7-8 fokozat) kisütöm. Célszerű a lehető legvékonyabb lepényeket a serpenyőbe kanalazni, így biztosan nem marad nyers a tészta. Hajlamos kicsit megszívni magát, úgyhogy érdemes papírtörölközőn pihentetni evés előtt. Nálunk elmaradhatatlan kiegészítője a görög saláta, a képen csak azért van paradicsom mellette, mert a hűtő nincs csúcsformában.


6 komment

Címkék: tót

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr735651047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helyettes 2007.09.04. 22:26:00

Az otthagyott olajjal maszatos serpenyőbe pedig még olajat sem kell tölteni, mert a maszat elég, hogy ropogós barnára süljenek a kis amőbák. A tetjére kerülő tejfölt jó megsózni, ami remek alkalom bizonyos fotogén sószórók nagyközönségi bemutatására., üzeni a kicsit sértődött kerekes kököjszi.
Valamint a görögsaláta jól helyettesíthető

helyettes 2007.09.04. 22:28:00

behűtött barnasörrel - üzenik a tót rosszfiúk

perzselő 2007.09.12. 20:56:00

very nice drágám, very nice!
egyszer csak megcsináljuk itthon:)
amugy tetszik a blogocskád!
székelés mnb combo?

Moha és Sáfrány 2007.09.13. 12:47:00

perzselo! egyertelmum hogy meg kell csinalni (esetleg en is besegitek) es utana irballo!

Dalit 2007.09.22. 20:03:00

Köszönöm az említést, és nagyon örülök, hogy rádtaláltam. Látom, egyik kedvenc blogom lesz.:)

Moha és Sáfrány 2007.09.24. 00:05:00

Dalit! Nagyon szépen köszönöm, most tényleg nagyon meghatódtam! Remélem személyesen is cserélhetünk tapasztalatokat a találkozón!
süti beállítások módosítása