Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2013.12.02. hétfő

Latkesz spenótos puy lencsével és snidlinges tejföllel

latkeszlencsevel.jpg

Azzal szeretném kezdeni, hogy már régóta fontolgattam a költözést, ami most végre valóra is vált, amint látjátok. Nyilván lesz még 1-2 változás, de én már most nagyon szeretem az új helyet és designt, remélem nektek is tetszeni fog.
Na de térjünk a lényegre, a latkesz. Nem is olyan rég került föl egy lazacos, kaviáros változat, azonban én szeretek variálni és a változatosság jegyében muszáj volt valami mást is kipróbálnom, ami annyira bejött, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom. Főleg mivel sokan chanukkakor eszik, ami 8 napig tart és uncsi lenne minden nap ugyanazzal előállni.
Nagyon egyszerű elkészíteni és mennyiségtől függően szuperül működik mind előételként, mind főételként, akár az ünnepi asztalon akár egy hétköznapi sietős vacsora alkalmával.


Hozzávalók (ebből a mennyiségből mérettől függően 6-9 latkesz lesz):

-a latkeszhez:

2 közepes krumpli meghámozva és lereszelve (én ennek szoktam a nagyobb lyukát használni)
1 tojás
5 dkg finomliszt (ez függ a krumplitól és a tojás méretétől)
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 gerezd fokhagyma préselve
olívaolaj a sütéshez

-a tejfölhöz:
1-1,5 dl tejföl
1 marék apróra vágott snidling
1/3 tk. só (én ehhez a nagyobb szeműt szeretem)


-a lencséhez:
1 marék puy lencse
1 babérlevél
2 nagy marék bébispenót

frissen őrölt bors
olívaolaj

A lencsével kezdem, mert amíg az elkészül, minden mást is meg tudok csinálni.
Fölrakom főni bő vízben egy babérlevéllel és egy teáskanál sóval a lencsét.
Közben a krumplit lereszelem és a olaj kivételével összekeverem a latkesz többi hozzávalójával, majd hagyom pihenni, míg a lencse kész nem lesz.
Míg ezek elkészülnek, a tejfölt is el lehet keverni a snidlinggel és sóval.
Ha megvan a lencse (ez kb. fél óra, és előtte áztatni sem kell), leszűröm, kiveszem a babérlevelet, meglocsolom olívaolajjal és egy ek. vízzel, beleforgatom a friss spenótot, borsozom és alacsony lángon megfonnyasztom a zöldséget.
A latkeszeket közepes lángon (6/9) kevés olívaolajon készre sütöm.
Már csak a rétegezés van hátra, alulra megy a latkesz, rá egy evőkanál tejföl, a tetejére pedig egy egy kevés a spenótos lencséből.

egyben.jpg

2 komment

Címkék: ünnep spenót főétel előétel

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr755671303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karfi 2014.01.06. 11:14:49

Szia!
Nagyszerű recept!
Január elsejével el is készítettem!
Sajnos spenótlevelet nem kaptam ezért kelbimbóval készítettem el. Megpároltam egy kis olíva olajon és újhagymán. Fűszereztem egy csipet sóval és görögszéna maggal. Nagyszerűen passzolt hozzá!!!
Köszi a receptet! :)

moha és sáfrány · http://mohaessafrany.blog.hu 2014.01.13. 11:37:57

Kedves Karfi!

Köszi a szuper tippeket és nagyon örülök, hogy tetszett a recept! :)
süti beállítások módosítása