Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2014.08.24. vasárnap

Changua vargányával és spenóttal

changua.jpg

Ez az étel az egyik legnépszerűbb reggeli fogás Kolumbiában. Állítólag Cundinamarca megyéből származik, mely Kolumbia középső részén terül el és körülöleli Bogotát, ahol szintén gyakran esznek changuát reggelire.
Az eredeti verzióban nincs vargánya és spenót, azokat én tettem hozzá, de szerintem nem tett rosszat neki. Mivel egy nagyon egyszerű dologról van szó, bőven vannak variációs lehetőségek. A hagyományos változat vízzel készül, de ha arra adná az ember a fejét, hogy ne reggeliként, hanem levesként egye, mehet bele alaplé is nyugodtan.
Elképesztően egyszerű megcsinálni, csak az időzítésre kell figyelni, mivel a tojásnak 3 percre van szüksége és a pirítósnak meg a vargányának is akkorra kell elkészülnie.
Ha kipróbáljátok, tuti, hogy mostantól más is eszetekbe fog jutni az országról a kolumbiai nátha mellett!

Hozzávalók 2 főre:

-a leveshez:
3 dl tej
2 dl víz vagy alaplé (zöldség vagy csirke)
2 tojás
1 tk. só
2 marék bébispenót
2 tk. a korianderből
2 tk. az újhagymából

-a vargányához:
egy nagyobb fej vargánya vékony csíkokra vágva
olívaolaj
frissen őrölt bors
nagy szemű só

-a tálaláshoz:
6 karika baguette megpirítva (más fajta kenyér is jó)
1 nagy marék friss koriander közepesre vágva
1 szál újhagyma karikákra vágva

A tejet és a vizet felforralom a sóval, majd ha már forr, alacsonyabbra veszem a lángot és óvatosan beleütöm a tojásokat (én egy kis tálkába szoktam és abból csúsztatom bele), és hozzáadom a koriandert és az újhagymát (csak egy keveset, ami a leves hozzávalóihoz van írva).
Amint belekerültek a tojások, el kell indítani egy stoppert, ugyanis 3 perc kell nekik (nem több, nem kevesebb) és közepes lángon gyöngyözve forralom. Mikor 2 percük van hátra a tojásoknak, óvatosan beledobom a spenótot, hogy kicsit összeessen. A vargányát magas lángon sóval és borssal hirtelen megsütöm.
Tálalásnál alulra megy a leves, amit bőségesen megszórok korianderrel és újhagymával, a tetejére mehet a vargánya és óvatosan rárakom a pirított kenyeret (aki nem szereti, ha elázik, tálalhatja mellé is).

changuaazasztalon.jpg

1 komment · 1 trackback

Címkék: reggeli leves spenót gyorsétkezde

2014.08.03. vasárnap

Sós perec

perec_1.jpg

Ezt a receptet egy régi kedves iskolatársamnak küldöm sok szeretettel, akinek még tavaly ígértem meg Instagramon, hogy föl fog kerülni a blogra. Kedves Judit, remélem nektek is annyira fog ízleni, mint nekem!
Sok receptet néztem meg és azokból gyúrtam össze a sajátomat, ami határozottan jól sikerült. Mostanában ettem perecet klasszikus helyen is (állatkertben), de volt benne valami rossz minőség íz. Ebben a receptben megvan minden, amitől a perec finom és hiányzik belőle az, ami a boltiakban rossz.
Ha más formában süti az ember (egyenes kifli), akkor péksüteménynek is ideális (Horvátországban van ilyen az összes pékségben).
Szerintem tökéletes vendégváró, de akár reggeli is lehet vagy filmnézős nassolni való.


Hozzávalók 5 kisebb perechez:

-a tésztához:
25 dkg finomliszt
1 csapott tk. só
1 tk. cukor (kristály)
3,5 g szárított élesztő
1,5 ek. étolaj
16 dkg tej

-a tetejére (nem fog elfogyni az összes):
1 ek. finomliszt
0,5 ek. só
egy kevés víz (kb. 0,25 dl)

a főzéshez:
1,5 tk. szódabikarbóna (nálam 1 liter vízhez ment ennyi, ha nagyobb edényben csinálja az ember, érdemes a szódabikarbóna mennyiségét is növelni)

A tésztával kezdem, a száraz hozzávalókat egy villával összekeverem, majd beleöntöm a tejet és olajat, ekkor még mindig villával dolgozva összekeverem kicsit, majd homogén tésztává dagasztom kézzel (lehet géppel is). Letakarva hagyom duplájára kelni, ez a hőmérséklettől függ, hogy mennyi időt vesz igénybe (meleg lakásban kb. 1 óra, de lehet egy éjszaka alatt is a hűtőben).
A tésztát 5 egyenlő részre osztom (vagy amekkora pereceket szeretne az ember, nekem most ez a közepes méret volt a cél), hosszú hengereket formázok belőle (kb. 2 cm átmérővel), majd pereceket hajtogatok. Ha megvannak, vizet forralok, beleöntöm a szódabikarbónát és oldalanként 5 másodperc alatt előfőzöm a pereceket. Sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm őket. Mikor elkezdenek színt kapni, akkor húzom ki őket és locsolom meg a mázzal (aminek a hozzávalóit csak össze kell keverni), majd visszatolom kb. 2-5 percre a sütőbe, hogy teljesen átsüljenek és a máz is megszilárduljon. Sokan kenik meg tojással sütés előtt, én kihagytam, mert a fejemben nem tojásos a perec, de aki fényesebben szeretni, tehet rá.

egyutt.jpg

 

26 komment

Címkék: reggeli magyar buli sós süti

2014.05.28. szerda

Túrógombóc eperrel, bazsalikommorzsával, répatortával és Gourmet Fesztivál ajánló

turogomboc.jpg

Aki figyelemmel kíséri a blogot, az tudja, hogy ilyen tájt rendezik meg a kedvenc gasztro eseményemet, a Gourmet fesztivált, és ennek kapcsán minden évben fölteszem a blogra az előző év kedvencét.
Az idei kiszemelt nemcsak az enyém, hanem közönségdíjas is lett desszert kategóriában (amit nem csodálok, ódákat zengtem róla én is a facebookon), ennek köszönhető, hogy Sárközi Ákos, a Borkonyha (ami azóta megkapta a Michelin-csillagot) chef-je megosztotta receptjét a nagyközönséggel, így én is meg tudtam csinálni.
Ez a megszokottal ellentétben nem egy könnyű villám kaja, ha nem a Moha és Sáfrányra főzném, max. az anyukámnak vagy egy fiatalembernek, akit mindenképpen meg akarok róla győzni, hogy vegyen feleségül. De azért vannak ilyen szituációk az életben, ráadásul elég jól elő is lehet készülni rá, ha egy komolyabb vacsi alkalmával ez az édesség.
Visszatérve a fesztiválra idén május 30. és június 1. között kerül megrendezésre, és akit egy kicsit is érdekel a főzés vagy az evés, annak muszáj elmennie, mert ez a témában megrendezett legcsodásabb program. Imádom, hogy itt egyszerre és ráadásul jóval kevesebb pénzért lehet végigkóstolni a top magyar éttermek ételeit.
Remélem hétvégén találkozunk a Millenáris Parkban!

Minden info itt: http://sziget.hu/gourmetfesztival/

Részletes menü itt: http://sziget.hu/gourmetfesztival/hirek/gourmet_2014_menusor.17504.html

A tavalyi képeimet pedig megnézhetitek itt: 1., 2., 3, 4.

 

DSC_0035a.jpg


Hozzávalók 5-6 adaghoz:

-a répatortához:

5 dkg porcukor
5 dkg barna cukor
5 dkg puha vaj
fél citom leve
fél narancs leve
1 tojás
3 dkg durvára tört dió
10 dkg finomliszt
1,5 tk. őrölt fahéj
egy csapott tk. szódabikarbóna
1 tk. sütőpor
egy kis csipet só
4 dkg aszalt vörösáfonya (az eredeti receptben mazsola van)
1 közepes fej répa a reszelő kis lyukán lereszelve (11 dkg)

-az eperpüréhez:

10 dkg eper 1x1x1 cm-es kockákra vágva
6 dkg kristálycukor

-a túrónudlihoz:

25 dkg túró
2 tojás sárgája
5 dkg liszt
5 dkg porcukor
egy kis csipet só

-a bazsalikommorzsához:

4 dkg hideg vaj
1 nagy marék bazsalikom
5 dkg finomliszt
2 dkg kristálycukor
egy kis csipet só
(az eredeti recept szerint pisztácia is, én most kihagytam)

-a tejfölhabhoz:
2 dl tejföl
habszifon és egy darab patron

-a díszítéshez friss eper vékonyra vágva

A répatortával érdemes kezdeni, mivel annak az elkészítése tart a legtovább. A vajat elektromos habverővel habosra keverem a 2 féle cukorral, majd hozzáadom a citrusok levét és a tojást, amivel szintén kikeverem. Ezután egy spatula segítségével elkeverem benne a többi hozzávalót is és 150 fokra előmelegített sütőben 90 perc alatt készre sütöm (én kivajazott jénaiban tettem).
Utána elkészítem az eperpürét, mindent egy lábosba rakok és közepes lángon addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik, majd turmixolom és felhasználásig félreteszem (én műanyag csöves adagoló flakonból szoktam adagolni, aminek nem tudom a nevét, tippek?).
Aztán elkészítem a morzsa alapját, késes aprítógépben összekeverem a vajat és bazsalikomot (míg homogén nem lesz), majd összekeverem a többi hozzávalóval szintén a gépben és felhasználásig a hűtőbe teszem. Akkor fejezem be, mikor a répatorta kikerült a sütőből, 160 fokra előmelegített sütőben kb. 7 perc alatt sütöpapíron bélelt tepsin készre (már kezd színe lenni) sütöm a morzsát.
A nudli hozzávalóit összekeverem ropotgéppel (ők pacojettel, ami kevés háztartásban van), habzsákba töltöm és a lobogó forró vízbe apró darabokat szaggatok belőle ollóval. Ezt már csak akkor teszem meg, mikor a kihűlt, apróra kockázott torta, illetve a morzsa is a tányéron vannak, közvetlenül erre tálalom a nudlikat és eperpürével, tejfölhabbal és friss eperszeletekkel tálalom.

DSC_0060a.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: édesség gourmet fesztivál

2014.04.19. szombat

Barchesz

barchesz.jpg

 

Nálam nemcsak ilyenkor, hanem év közben is gyakran készül ez a kalács, mert nem macerás megcsinálni, nagyon finom pirítva és simán is, és egy hétig eláll. Általában mák is kerül a tetejére, de a húsvéthoz nem illik, úgyhogy ez most elmaradt.
Tényleg nem túl ördöngös dolog, az is nyugodtan nekiállhat, aki egyébként mérsékelten pékeskedik otthon.
A receptben megadott mennyiségekből 1 kalács lesz, ha valaki ezt nem tartaná elégnek, érdemes megtartani az arányokat és 2 kisebbet csinálni az egy óriás helyett, mert ez egy igazán helyes méret.


Hozzávalók (ebből 1 kalács lesz):

250 g finomliszt
fél csomag (3,5 g) instant élesztő (a por)
1 csapott tk. só
1,5. ek. kristálycukor
0,5 dl étolaj
1 dl tej (ennek a mennyisége függ a liszttől, ezért érdemes fokozatosan adagolni)
1 egész tojás felverve (amiből egy kicsit félre kell tenni a kenéshez)

A száraz hozzávalókat összekeverem villával, majd beleöntöm a nedveseket, ekkor még mindig villával keverem egészen addig, amíg össze nem áll kicsit, majd áttérek kézi dagasztásra (akinek van gépe, az nyilván csinálja azzal az egészet), és addig gyúrom, amíg sima, egyenletes tésztát nem kapok. Letakarva hagyom duplájára kelni szobahőmérsékleten (ez 1-1,5 órát vesz igénybe), vagy egy éjszakán át a hűtőben kelesztem. Ezután átgyúrom a tésztát és 4 (nekem a négyes fonás tetszik a legjobban) egyenlő részre osztom, majd kb. 2 cm átmérőjű hengereket formázok a tésztából.
És kezdődhet a fonás, a hengereket összetapasztom az egyik végükön, majd a képen látható módon befonom. Ezután megint duplájára kelesztem a tésztát, megkenem a maradék tojással és 180 fokra előmelegített sütőben sütőpapírral bélelt tepsiben készre sütöm.

negyesfonas.JPG

Nagyon boldog húsvétot kíván mindenkinek a Moha és Sáfrány!

3 komment

Címkék: ünnep kenyér

2014.03.13. csütörtök

Medvehagymás, füstöt sajtos háromszögek

DSC_0057a.jpg

Szombaton lemezlovas voltam, ami azt jelenti, hogy vasárnap eléggé másnaposan keltem föl, amit gyorsan orvosolni kellett. Zsófinál láttam hasonló sütiket, ami elég gyorsnak tűnt, úgyhogy átszerkesztettem a saját igényeim szerint. Mivel elég jól sikerült, fölraktam róla képet az Instagramra illetve a facebookra, és azt kell, hogy mondjam, ennyien nem kértek még el receptet, azóta is folyamatosan jönnek a kommentek, levelek és hívások, hogy küldjem át, úgyhogy íme, mostantól bárki megtalálja itt. Szerintem nagyon finom reggelire, de bulira is szívesen csinálnám, vagy akár leves mellé.

Hozzávalók:

12,5 dkg finomliszt
1 tk. só
1 tk. sütőpor
8 dkg reszelt ementáli a reszelő nagy lyukán lereszelve
5 dkg füsöt sajt apró kockákra vágva (ehhez szerintem a parenyica passzol)
15 levél medvehagyma apróra vágva
1 tojás (ebből egy kicsit félre kell tenni a kenéshez)
7,5 dkg hideg vaj kockákra vágva
1 ek. tejföl

A lisztet összekeverem a sóval és sütőporral, majd elmorzsolom benne a vajat. Ezután hozzáadom a sajtokat, a medvehagymát, összekeverem őket, majd a tojással és tejföllel homogén tésztát gyúrok.
Kinyújtom kb. 1 cm vastagra (lisztezni kell közben), tetszőleges méretű háromszögekre vágom, megkenem a maradék tojással, aztán sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm (függ a sütőtől, de kb. 10-15 perc alatt van kész).

egyben_2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: reggeli buli sós süti

2014.03.05. szerda

Zöldséges palacsinta medvehagymás tejföllel és gombával, avagy éljen a nemzetközi palacsinta nap

zoldsegespalacsinta.jpg

Tegnap, azaz március 4.-én volt a nemzetközi palacsinta nap, amiből természetesen én sem maradhattam ki. Egész nap gondolkoztam, hogy milyet csináljak, 4 versenyző volt a fejemben: spenótos, gombás hagyományos; krumplis indiai; hortobágyi gombás vagy valami új, végül az utóbbi mellett döntöttem.
Az ötletet az okonomiyaki adta (majd azt is föl fogom rakni), ám ez a verzió európaibb.
Bármi kerülhet bele, ami éppen van otthon, a tésztába el tudok képzelni bármilyen zöldséget, pl. reszelt répát, sütőtököt, paprikát és a tejfölt is lehet variálni aszerint, hogy mi van a hűtőben, és a tetejére is bármit dobhat az ember, akár sonkát is, ha ez a verzió túl vega lenne valakinek.
Szerintem működik előételként vagy főételként is, de hétköznapi vacsinak is tökéletes.

Hozzávalók 3 főre:

-a palacsintához:
100 g liszt
1 tk. só
1 tojás
fél tk. sütőpor
140 g tej (ez függ a liszttől, érdemes fokozatosan adagolni)
1 nagy marék vékony csíkokra vágott vöröskáposzta
1 nagy marék apróra vágott bébispenót
1 nagy marék reszelt cukkíni a reszelő nagy lyukán lereszelve

-a tejfölhöz:
140 g tejföl
nagy szemű só
medvehagyma apróra vágva (8-10 levél)
nagy szemű só

-a tetejére:
2 fej gomba apróra vágva és olívaolajon magas lángon megsütve (a végén sózva)
2-3 levél medvehagyma apróra vágva

olívaolaj a sütéshez

A tésztával kezdem, a száraz hozzávalókat összekeverem, beleütöm a tojást és a tejet fokozatosan adagolva kézi habverővel kikeverem, majd beledobom a zöldségeket és hagyom fél órát pihenni.
Ezalatt összekeverem a tejföl hozzávalóit és tálalásig hűtőben tartom.
Serpenyőben olívaolajat melegítek és viszonylag magas (7/9) lángon tetszőleges méretű palacsintákat sütök (ebből szerintem jobb, ha kisebbeket csinál az ember), rájuk halmozom a tejfölt, majd a gombát és a medvehagymát.

egyben_1.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: spenót főétel előétel

2014.01.13. hétfő

Kókusztejes, gyömbéres édeskrumpli főzelék

kokuszosedeskrumpli.jpg

Szeretek hagyományos magyar ételeket más alapanyagokkal kombinálni, mert egy kis változtatással nagyon izgalmas dolgok tudnak készülni.
A hétvégén beakadt ez a kombináció és muszáj volt kipróbálnom, az ítélet pedig az lett, hogy blogra vele. Szuper egyszerű megcsinálni mégis nagyon egzotikus és különleges fogás. Én most egyedül ettem, de első randis vacsiként is megállja a helyét.
Amint az a képen is látszik, a feltét buggyantott tojás (ami így készül) és grillezett halloumi volt, de el tudom képzelni fasírttal, töltött gombával vagy sajtos rétessel is.

Hozzávalók (1 főre):

1 közepes fej édeskrumpli meghámozva és kb. 8x8x8 mm-es kockákra vágva
1 fej mogyoróhagyma vagy nagyon kicsi fej vöröshagyma apró kockákra vágva
egy 2-3 cm-es gyömbér darab hámozva és reszelve
1 ek. kókusztejszín (ez ugyanolyan, mint a kókusztej, csak sűrűbb, tehát tejből mehet bele 2 ek.)
2-3 dkg vaj
1 kis marék apróra vágott friss koriander (de lehet bármi más, ami közel áll az ember szívéhez, pl. turbolya, petrezselyem)
olívaolaj

víz

Egy kevés olívaolajon közepes lángon üvegesre pirítom a hagymát a gyömbérrel, majd hozzáadom az édeskrumplit és 1-2 perc alatt azzal is összesütöm, majd felengedem annyi vízzel, ami ellepi, sózom és közepes lángon puhára főzöm (ez 15-20 percet vesz igénybe).
Ha megpuhult a zöldség, leszűröm, a 2/3-át félreteszem és a maradék 1/3-ot a kókusztejjel és vajjal botmixerrel pürésítem, visszamerem bele a kiszedett kockákat és koriandert, majd magas lángon 1 perc alatt összefőzöm.

Szólj hozzá!

Címkék: főzelék

2013.12.31. kedd

Diós, gombás, gorgonzolás torták

gombastorta.jpg

Gyakran van olyan, hogy az embernek kevés ideje van főzni, olyankor az egyik legjobb megoldás a leveles tészta. Ez a süti 20 perccel azután tálalható, hogy az ember belép a konyhába, mégis rengeteg dicséretet lehet bezsebelni vele. Ráadásul a variációk száma is végtelen attól függően, hogy mi van a hűtőben (hamarosan mutatok pár példát a facebookon). A korábban említett okok miatt úgy érzem, hogy ez ideális fogás a szilveszteri házibulit tartó háziasszonyoknak, és ha sok készül belőle, kisebb eséllyel verik szét a házat a kedves vendégek.

Végezetül pedig ezzel a recepttel szeretnék nagyon boldog új évet kívánni a kedves olvasóimnak!

Hozzávalók 8 kb. 20x10 cm-es tortácskához:

-a torta alaphoz:
egy 275 g-os friss leveles tészta fele 8 egyenlő részre vágva

-a tetejére
4 db friss shitake gomba vékony szeletekre vágva (bármilyen gombával készülhet attól függően, hogy mit talál az ember, de lehet csak csiperkével is)
4 db csiperkegomba vékony szeletekre vágva 
1 gerezd fokhagyma vékony karikákra vágva
egy kevés parmezán forgács a tetejére
apróra vágott snidling a tetejére
4 dkg parenyica apró darabokra vágva
frissen őrölt színes bors
nagy szemű só
olívaolaj

-a krémhez:
1 nagyobb marék dió száraz serpenyőben megpirítva
4 ek. krémsajt
7 dkg gorgonzola

A tészták szélére 1 cm-es peremet karcolok késsel (kb. a feléig vágom be), majd betolom a 230 fokra előmelegített sütőbe és félig megsütöm (akkor jó, ha már kezd kis színt kapni).
Eközben minden mást meg lehet csinálni. Érdemes a krémmel kezdeni, amihez a diót a sajttal és krémsajttal mozsárban összedolgozom, majd megkenem vele a félig sült tortákat, rászórom a reszelt sajtot és készre sütöm őket.
Közben a gombákat magas lángon egy kevés olívaolajon hirtelen megsütöm, mikor már kezd szép színe lenni, akkor sózom, borsozom és dobom mellé a fokhagymát, majd jöhet az összeállítás.
A sült gombát a tortákra halmozom, megszórom a parmezánnal, meglocsolom olívaolajjal és a tetejére mehet a snidling.

Szólj hozzá!

Címkék: buli főétel előétel sós süti gyorsétkezde