Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2015.12.31. csütörtök

Lazacos lencse saláta

puylencsesalata1.jpg

Hát igen, eltelt egy kis idő az előző bejegyzésem óta (cserébe nyitottam egy helyet), de úgy éreztem, hogy nem mehet el 2015 egy új recept nélkül, pláne, hogy Újév előtt nagyon aktuális egy lencse saláta.
Egyes helyeken ezen a napon nem szabad halat enni, mert elúszik az ember szerencséje, más kultúrkörökben pedig kifejezetten szokás, mert a pikkelyes állatok fogyasztásától dől a lé. Aki az utóbbiak táborába tartozik, az egye nyugodtan holnap, aki pedig nem az utána.
Nagy kedvenceim a hideg-meleg saláták, ez pedig egy különösen jól kitalált fajta, egyáltalán nem azt érzi utána az ember, hogy nyúlkaját evett és mikor jön már a főétel.
Szerintem elegáns vendégsében ugyanúgy megállja a helyét, mint egyedül pizsamában tvzés közben.
Nagyon boldog új évet mindnekinek és éljen a lencse! <3

 

Hozzávalók 1 nagyon éhes embernek vagy 2 főnek előételként:

-a salátához:
50 g puy lencse (lehet más fajta lencsével is, csak meg kell nézni, hogy azt a típust be kell-e áztatni, a vöröset nem ajánlom annyira, mert nem maradnak egyben a szemek)
1 babérlevél
10 dkg lazac filé
1 kis fej lilahagyma nagyon vékony csíkokra vágva
egy kis szem érett avokádó (ha lehet hass, ezt onnan lehet fölismerni, hogy fejete a héja)
2 marék bébispenót
pár csepp citromlé
olívaolaj

frissen őrölt bors

-az öntethez:
1 tk. dijoni mustár
1 ek. tejszín
1 ek. citomlé
3 ek. olívaolaj

frissen őrölt bors

-a tálaláshoz:
pár friss koriander levél
1 ek. pirított tökmag

A lencsével kezdem, felöntöm annyi vízzel, ami bőven ellepi, sózom, beledobom a babérlevelet és közepes lángon készre főzöm (ez kb. fél órát vesz igénybe), majd hagyom kicsit kihűlni.
A lazacot megmosom, sózom (ha lehet, nagyszeművel), borsozom és olívaolajon nagy lángon megsütöm. Nagyon kell vigyázni, hogy ne készüljön túl, akkor jó, ha kicsit még rózsaszín a belseje. Ha fogható hőmérsékletű, darabokra tépkedem.
Az öntethez a hozzávalókat az olaj kivételével kézi habverővel összekeverem, majd lassú sugárban hozzácsorgetva elkeverem benne az olajat is, amíg homogénné nem áll össze.
Összekeverem a lazacot, a lencsét, a hagymát, a spenótot és az avokádót (amit kettévágok és kiskanállal darabokat szaggatok belőle) egy kevés öntettel, a tetejére még csorgatok belőle, majd megszórom a korianderrel és tökmaggal.

puylencsesalata2.jpg

 

Szólj hozzá!

2015.06.04. csütörtök

Sajtos gofri

sajtosgofri.jpg

Amikor kislány voltam, a szülinapi tortám is spenótos és gombás volt. Azóta már szeretem az édességet, de ha létezik, inkább a sós verziót választom (pl. túrógombóc), és nincs ez másképp a gofrival sem.
Ez a recept is nagyon jó barátom, mióta először csináltam, mivel pillanatok alatt kész van és nagyon jól lehet variálni attól függően, hogy mi van éppen itthon. A tésztába kerülhet pl. spenót, zöldfűszerek, paradicsomszósz és a sajtokkal is lehet variálni. A tetejére pedig tényleg bármit el tudok képzelni, amihez éppen kedve van az embernek, szerintem érdemes tejfölös alappal csinálni, mert jól kiegészíti a sült sajtot, és ebbe mehet bármilyen zöldfűszer, rá pedig sült zöldségek, fűszerek, sonka, kolbászchips, attól függően, hogy ki mit talál otthon.
Szerintem nagyon jó reggelire, akár vendégeknek is, de mi már ettük vacsira is, amikor nem jött senki és nem kellett valami komollyal előrukkolni.

Hozzávalók 6-8 darabhoz:

-a gofrihoz:
8 dkg puha vaj (fontos, hogy tényleg puha legyen, ha nincs ideje az embernek, mikróban vagy sütőben 50 fokon pillanatok alatt felenged)
20 dkg finomliszt
8 dkg darált sajt (érdemes egy kicsit markánsabb ízűt használni, pl. ementálit)
2 púpos ek. tejföl
1 tojás
egy csapott tk. sütőpor
200-220 g tej (ez függ a lisztből, érdemes fokozatosan adagolni)
egy tk. só

-a tejfölhöz:
egy pohár tejföl (140 g)
egy kis csipet nagy szemű só
4-5 levél medvehagyma (amikor nincs szezon, mehet bele újhagyma vagy snidling) apróra vágva
5-6 levél friss bazsalikom apróra vágva

-a tetejére:
4 szem gomba a képen láthatóra vágva magas lángon egy kevés olívaolajon sóval és borssal megsütve
pár zöld levél apróra vágva (nálam medvehagyma, de szezonon kívül snidling, újhagyma zöldje, vagy bármi, amit kíván az ember)

A tészta hozzávalóit kézi habverővel összekeverem (egy nokedli tészta állagot kell kapni), majd gofrisütőben megsütöm.
A tejfölt összekeverem a sóval és fűszerekkel, a kisült gofrik tetejére halmozom, arra mehet a gomba, majd megszórom a zölddel.

sajtosgofri2.jpg

2 komment

Címkék: reggeli spenót sós süti gyorsétkezde

2015.05.18. hétfő

Paradicsom esszencia málnával és mentával + Gourmet fesztivál nyereményjáték

paradicsomesszencia.jpg

Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy nagy Gourmet fesztivál rajongó vagyok és minden évben meg szoktam csinálni az egyik kedvenc fogásomat tavalyról. Nincs ez másképp most sem, ebből a paradicsom esszenciából az előző évben mind a 4 nap muszáj volt ennem/innom, annyira odavagyok érte.
Nagyon egyszerű megcsinálni, csak türelmesnek kell lenni. Sok féle interpretációban láttam már éttermekben, pl. levesként, vagy paradicsom saláta önteteként, de nekem talán így tetszik a legjobban, kis adagban. Vagy egy nagyobb vacsora üdvözlőjeként vagy egy sok fogásos menü közepén a főétel előtt.
Idén május 21. és 24. között kerül megrendezésre a megszokott helyen a Millenáris parkban a fesztivál. Most is ott lesz szinte mindenki, aki a hazai éttermi életben számít, és egyszerre lehet megkóstolni több hely fogásait.
A kiállítók pontos névsorát itt lehet megnézni.
Az általuk kitalált ételekét pedig itt.
És végül, de nem utolsó sorban nálam is lehet nyerni egy egy napra szóló páros belépőt, ha helyesen válaszolsz arra, hogy tavaly melyik étterem csinálta ezt az ételt. A megfejtéseket ide kommentbe, vagy a facebookon a vonatkozó poszt alá írjátok elérhetőséggel együtt kedd este 6-ig!

 

Hozzávalók 2-2,5 dl-hez:
1 kg nagyon jó szagú fürtös paradicsom
1 kis fej mogyoróhagyma nagyobb darabokra vágva
1 kis csokor zellerzöld fele (el is hagyható)
1 tk só
egy közepes fürt paradicsom szára (Heston adta az ötletet, mivel ebből jön a nagyon intenzív paradicsom illat, de fölmerült bennem a gyanú, hogy esetleg mérgező. Utánaolvastam és azt írták, hogy elvileg igen, ám sokkal nagyobb mennyiségben az, úgyhogy nem kell félni tőle, ráadásul ezt meg sem eszi az ember)
adagonként 1 szem málna
adagonként egy kis darab menta levél

A paradicsomokat nagyobb darabokra vágom (a zöld részt kiszedem belőle), pucolni nem kell, bár láttam olyan receptet, ahol megcsinálják, de anélkül is tökéletes lesz az eredmény. Összekeverem a hagymával, zellerzölddel (az is maradhat nagyobb darabokban), sózom, majd nem túl pépesre turmixolom botmixerrel.
Egy szűrőt kibélelek gézzel (2-3 réteg), egy nagyobb edénybe állítom (a lényeg az, hogy ne érjen le az alja akkor sem, ha lecsöpögött az esszencia), beleöntöm a masszát, a közepébe dugom a paradicsom szárát, lefedem folpackkal és hagyom, hogy egy éjszakán át lecsöpögjön (nem kell sötétnek lennie, a lényeg, hogy 8 órát álljon). Nem kell aggódni, ha lesz benne pár piros rész, gyorsan át lehet szűrni gézzel bélelt szűrőn.
Tálaláskor egy szem málnát és menta levelet dobok a kiszemelt edénybe és ráöntöm az esszenciát.

4 komment

Címkék: játék előétel gourmet fesztivál

2015.03.12. csütörtök

Gyökérkenyér

gyokerkenyer1.jpg

Ezt a kenyeret szuper egyszerű megcsinálni, nem kell hozzá semmilyen speciális eszköz és maximum 8 percet rabol el az ember életéből.
Sok fajta típussal kísérleteztem, és sok kedvencem van, de valahogy az elmúlt fél évben ez a befutó. Más fajtákat is szoktam sütni, de nyugodtan állíthatom, hogy ez a mindennapi kenyerünk.
A jó kenyérnek alapvetően két titka van, a lassú kelesztés és a gőzös sütés. A lassú kelesztést viszonylag egyszerű megoldani, a gőzhöz kellenek trükkök. Nekem több dolog vált be (a tegyél a sütő aljára egy kis edény vizet nem), vagy a lefedve, zárt edényben sütés (ahhoz ez a kenyér túl nagy), a sütőzacskós sütés, illetve a jégkockák folyamatos dobálása a sütőbe. Már nem is emlékszem, hogy hol olvastam először, de nagyon hálás vagyok azóta is érte, az pedig külön mókás, hogy Gabojszával pont ugyanarra a megoldásra jutottunk ennél a kenyérnél egymástól függetlenül.
Ebből a tésztából elég sok kenyér lesz, ami nem fogy el, azt le szoktam fagyasztani, és a mélyhűtőből kivéve sütőben melegítve olyan lesz, mintha akkor lett volna kész (hideg sütőbe rakom be, amit föltekerek 250 fokra, így 8-10 perc alatt elkészül).
Mint azt sokszor leírtam már, én nem szoktam kenyeret venni. Részben azért, mert nagyon kevés helyen lehet normálishoz hozzájutni (amik nekem soha nem esnek útba), részben pedig azért, mert ettől szuper háziasszonynak érzem magam, ráadásul lófasz energia ráfordítással.                                                           Érdemes kipróbálni, ha az ember egyszer ráérez az ízére és rájön, hogy milyen egyszerű megcsinálni, tuti nagy ívben elkerüli a pékségeket.

Hozzávalók (ebből a mennyiségből két nagyobb kenyér lesz):

3 csésze (2,4 dl a csésze) BL 80-as kenyérliszt (működik finomból is, de nem lesz annyira jó a végeredmény) + egy kevés a formázáshoz
1,5-2 tk. só
1 tk. instant (por) élesztő (én ezt a típust szeretem a legjobban)
1,5 csésze (2,4 dl a csésze) víz
4-5 jégkocka

A száraz hozzávalókat összekeverem egy villával, beleöntöm a vizet (nem kell megijedni, egy kicsit folyós tészta lesz a végeredmény, nem az a jól dagasztható fajta), elkeverem villával, lefedem (én zárható műanyag dobozban szoktam csinálni) és legalább 12 órát hagyom pihenni szobahőmérsékleten.
Ha megkelt a tészta, előveszek egy tepsit, kibélelem szilikonos sütőpapírral, bőven megszórom liszttel, a tésztát is áthajtogatom kicsit (azt is sok liszttel megszórva), majd kiteszem a felét a tepsire (mindenhol legyen alatta lisztes a felület, mert rettentően ragad), igyekszem téglalap formára igazgatni és a két hosszabbik szélét behajtom úgy, hogy középen a felezőnél találkozzanak (ekkor már elvileg mindenhol a lisztes része van kívül), hosszúkásra nyújtom és megtekerem jópárszor, megismétlem a tészta másik felével, majd egy konyharuhával letakarva 1 órát hagyom pihenni. Ezután 230 fokra előmelegített sütőben készre sütöm úgy, hogy közben 4-5 percenként dobok egy jégkockát a sütő aljába (nem a tepsire, mert akkor elázik a kenyér alja).

gyokerkenyer2.jpg

 

3 komment

Címkék: kenyér

2015.01.05. hétfő

Miso leves

miso.jpg

A miso talán a legismertebb japán leves, aki evett már sushi étteremben, az biztos találkozott vele. Sajnos itthon a legtöbb helyen instant változatot adnak, ami érthetetlen számomra, hiszem tényleg egy nagyon egyszerű receptről van szó, alig több munka frissen megcsinálni, mint egy zacskó port feloldani vízben.
Az alapanyagok nagy része előre megvásárolható és hosszan eláll, ha megkívánja az ember, elég tofut és újhagymát frissen beszerezni, a többi hozzávalót érdemes a kamrában tartani (úgyis akkora kiszerelésben árulják őket, hogy sok alkalom, míg elfogynak).
Három fő alkotóeleme van, az dashi (alaplé), a miso paszta (ami egyébként csodálatosan passzol más alapanyagokhoz is, pl. a padlizsánhoz vagy a halakhoz) és a betétek. Én a legklasszikusabb változatot csináltam meg, de mind a hármat lehet variálni. Az alaplé készülhet pl. szardíniából vagy gombából (ebben az esetben vegetáriánusok is ehetik); miso pasztából alapvetően két féle van, a fehér és a vörös, ezt is variálhatjuk kedvünkre a dashi függvényében, betétek tekintetében pedig nyugodtan engedjük el a fantáziánkat, rengeteg alapanyag közül válogathatunk, nagyon jól megy hozzá például a spenót, shitake, kagyló, retek, padlizsán.
Minden beszerezhető hozzá bármelyik keleti élelmiszereket árusító boltban, csak első olvasásra tűnhetnek ijesztőnek. És arról se feledkezzünk meg, hogy nagyon egészséges és egy csésze levesben átlagosan 84 kalória van csak!

Hozzávalók 2 főre:

-a dashihoz:
7 dl víz
egy 15x7 cm-es kombu alga 2 cm-es csíkokra vágva
1 dkg bonitopehely (tonhalpehely) (ez kb. egy 2,4 dl-es csészényi)

-a leveshez:
1 ek. világos miso paszta
1 kis marék wakame alga (nagyon megduzzad, érdemes csínján bánni vele)
10 dkg selyemtofu 1,5x 1,5x 1,5 cm-es kockákra vágva (lehet félkemény is, a keményet nem ajánlom ehhez a leveshez)
1 újhagyma ferde csíkokra vágva

A dashihoz az algát közepes lángon felforralom a vízzel, ha már forr, kiszedem a kombut, belerakom a tonhalpelyhet, két percen keresztül forralom őket, lehúzom a tűzről és csak akkor szűröm le, ha már langyosra hűlt.
Ehhez az alapléhez adom a miso pasztát és az apró darabokra tört wakamét, aztán szintén közepes lángon felforralom, hozzáadom a tofut, 2 percen keresztül főzöm, majd tálakba szedem és megszórom a hagymával.

miso2.jpg

8 komment

Címkék: leves japán tenger gyorsétkezde

2014.12.18. csütörtök

Vaníliás kifli naranccsal

vaniliaskifli.jpg

Van pár süti, ami nálam nélkülözhetetlen a karácsonyhoz, többek között ilyen a rugelach, a spekulatius, és a vaníliás kifli.
Idén jutott először eszembe, hogy felturbózzam egy kis narancshéjjal a hagyományos tésztát és nyerő ötletnek bizonyult, határozottan meg fogom tartani ezt az újítást.
Sok helyen olvastam, hogy gondok szoktak lenni ezzel a sütivel, főleg az állagával, én ezzel a recepttel soha nem fürödtem be, fémdobozban hetekig eláll és csodálatosan omlós marad.
Érdemes 1-2 nappal karácsony előtt megcsinálni, mert jót tesz neki a pihenés.
Idén először szembejött velem a glutén és cukormentesítési probléma, a lisztet fele-fele arányban rizs és mandulalisztre cseréltem, a cukrot pedig nyírfacukorra, majd az első elbaszott tepsi után rájöttem, hogy ehhez a verzióhoz kell egy tojást ütni és még egy kis lisztet, ami felveszi a folyadékot, tehát ha valaki nem ehet mindent, akkor sem kell aggódnia, működik a süti helyettesítő anyagokkal is.

Hozzávalók:

-a kiflikhez:
20 dkg puha vaj
28 dkg liszt
4 dkg porcukor
10 dkg darált mandula (lehet más is, ha ahhoz van kedve az embernek, pl. dió vagy törökmogyoró vagy akár vegyesen)
2 narancs reszelt héja (a reszelő legkisebb lyukán reszelve) (ha ezt elhagyja az ember, a teljesen klasszikus változat lesz a végeredmény)
egy fél narancs leve
1 tk. vaníliakivonat (lehet helyette egy vaníliarúd kikapart magjait használni)
egy kis csipet só

-amiben meg kell hempergetni:
2 marék vaníliás porcukor
vagy 2 marék porcukor 2 csomag vaníliáscukorral összekeverve

A kifli hozzávalóiból homogén tésztát gyúrok, diónyi gombócokra szaggatom, majd kifliformára sodrom, kicsit elvékonyítom a szélüket és 180 fokra előmelegített sütőben sütőpapírral boríott tepsin készre sütöm kb. 10-15 perc alatt, de ez nagyon függ a sütőtől, úgyhogy érdemes folyamatosan leselkedni (a készre azt jelenti, hogy éppen elkezd színe lenni a csücskeinek).
Ha kicsit kihűltek, megforgatom őket egyebként a cukorban, majd mehetnek a helyükre, a sütis dobozba.

vaniliaskifli2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony édesség

2014.12.11. csütörtök

Cacio e pepe

cacioepepe_1.jpg

A nagy év végi rohanásban és ünnepi előkészületekben általában kevés ideje van főzni az embernek, ilyenkor a legjobb barát egy ilyen recept, mivel 15 perc alatt kész van.
Egy római tésztaételről van szó, ami csodálatos példája az olasz konyha letisztultságának, mivel gyakorlatilag csak tészta, sajt, bors és vaj szerepel a hozzávalók listáján, a neve is árulkodó: sajt és bors. Eredetileg a parmezán helyett cacio de roma sajt van benne, ám ez nehezen beszerezhető itthon, ezért helyettesítettem.
Szerintem tökéletes választás, ha az ember egy igazán autentikus olasz tésztával szeretné elkápráztatni a vendégeit.


Hozzávalók 2 főre (ez állítólag csak az én világomban 2 fő, normális helyeken 1) :

15 dkg tészta
6 dkg reszelt parmezán (a reszelő legkisebb lyukán reszelve)
10 dkg reszelt pecorino (a reszelő legkisebb lyukán reszelve)
4 dkg vaj
egy löttyintésnyi olívaolaj

sok frissen őrölt feketebors

A tésztát sós vízben a csomagoláson látható időnél egy perccel kevesebb ideig főzöm, leszűröm, a főzővízből félreteszek egy keveset (1 dl-t kb.). Közben egy serpenyőben felolvasztom a vajat, sózom, borsozom, ráöntöm a vizet, a tésztát, az olajat, a sajtot és egy perc alatt összefőzöm. Reszelt sajttal és sok frissen őrölt borssal tálalom.

cacioepepe2.jpg

12 komment

Címkék: olasz tészta gyorsétkezde

2014.10.21. kedd

Maracujás cupcake

maracujascupcake.jpg

Én nagyon szeretem ezt a műfajt, mert a variációs lehetőségek száma végtelen attól függően, hogy mihez van kedve az embernek, illetve minek van szezonja. Ez a változat szerintem minden évszakhoz illik, mert egyszerre friss a maracujától és lehet télies a narancstól.
Kezdő cukrászként sem lehet vele nagyon befürödni, mivel elég egyszerű megcsinálni.
A díszítésnél érdemes figyelni rá, hogy az általában kapható csövek szája nem elég nagy a szép formához, célszerű speciális cukrász üzletben beszerezni a megfelelő méretűt, ez a típus például tökéletes és Magyarországon is beszerezhető. Ha kicsit gyakorlottabb az ember, érdemes elmerülni a különböző technikákban, szerencsére a műfaj népszerűségének köszönhetően tele van a világinternet szuper videókkal.
Szerintem ehhez az ízhez a csillagcsöves díszítés passzol a legjobban, de ha nincs, elég fogni egy uzsonnás zacskót, kilyukasztani az egyik sarkát tetszőleges méretűre és már lehet is dekorálni a sütiket.

Hozzávalók 24 muffinhoz (én feleztem a mennyiségeket és csak 12-t sütöttem):

-a muffinhoz:
3 dl liszt átszitálva
1,5 tk. sütőpor
egy csipet só
125 g puha vaj
1,5 dl kristálycukor
3 tojás
1 tk. vanília kivonat
75 ml tej
100 g fehércsoki apró kockákra vágva (vagy chocolate chips)
1 narancs reszelt héja
1 narancs leve

-a krémhez:
50 dkg puha krémsajt (Philadelphia típusú)
25 dkg szoba hőmérsékletű vaj
7,5 dkg porcukor
egy citrom leve
1 tk. vanília kivonat

-a tetejére:
6 maracuja
ezüst színű gyöngycukor a díszítéshez

A muffin alappal kezdem, mert amíg az megsül, meg lehet csinálni a krémet.
A vajat habosra keverem (géppel) a cukorral, a tojással és a vaníliával, majd összekeverem a tejjel, narancslével és héjjal.
Ezután összekeverem a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a sót és a csokit, majd elegyítem a két keveréket és spatulával homogén masszát keverek belőle. Ezekhez a sütikhez szerintem hozzátartozik a papír formából kibontás, ezért én kapszlikat használtam (ebben az esetben muffin sütő tepsi sem szükséges), amiket 2/3-ig megtöltök a sütialappal, majd 175 fokra előmelegített sütőben készre sütöm (nagyon függ a sülési idő a sütőtől, érdemes folyamatosan leselkedni és tűpróbát végezni).
Ezalatt meg lehet csinálni a krémet, az összes hozzávalót habosra kell keverni habverővel (gép), és kész is van.
Ha a muffin alapok kihűltek, kezdődhet a díszítés, a habzsákba rakom a megfelelőnek ítélt csövet, egy pohárba állítom és félig kifordítom a zsákot, (nálam eddig ez volt az egyetlen út, hogy ne kenjek mindent össze, így viszont garantáltan tisztán lehet dolgozni), belekanalazom a krémet, visszahajtom a zsák széleit és tetszőleges formában a sütik tetejére nyomom a mázat, majd rákanalazom a gyümölcsöt és megszórom a gyöngycukorral.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: édesség

süti beállítások módosítása