Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2014.01.13. hétfő

Kókusztejes, gyömbéres édeskrumpli főzelék

kokuszosedeskrumpli.jpg

Szeretek hagyományos magyar ételeket más alapanyagokkal kombinálni, mert egy kis változtatással nagyon izgalmas dolgok tudnak készülni.
A hétvégén beakadt ez a kombináció és muszáj volt kipróbálnom, az ítélet pedig az lett, hogy blogra vele. Szuper egyszerű megcsinálni mégis nagyon egzotikus és különleges fogás. Én most egyedül ettem, de első randis vacsiként is megállja a helyét.
Amint az a képen is látszik, a feltét buggyantott tojás (ami így készül) és grillezett halloumi volt, de el tudom képzelni fasírttal, töltött gombával vagy sajtos rétessel is.

Hozzávalók (1 főre):

1 közepes fej édeskrumpli meghámozva és kb. 8x8x8 mm-es kockákra vágva
1 fej mogyoróhagyma vagy nagyon kicsi fej vöröshagyma apró kockákra vágva
egy 2-3 cm-es gyömbér darab hámozva és reszelve
1 ek. kókusztejszín (ez ugyanolyan, mint a kókusztej, csak sűrűbb, tehát tejből mehet bele 2 ek.)
2-3 dkg vaj
1 kis marék apróra vágott friss koriander (de lehet bármi más, ami közel áll az ember szívéhez, pl. turbolya, petrezselyem)
olívaolaj

víz

Egy kevés olívaolajon közepes lángon üvegesre pirítom a hagymát a gyömbérrel, majd hozzáadom az édeskrumplit és 1-2 perc alatt azzal is összesütöm, majd felengedem annyi vízzel, ami ellepi, sózom és közepes lángon puhára főzöm (ez 15-20 percet vesz igénybe).
Ha megpuhult a zöldség, leszűröm, a 2/3-át félreteszem és a maradék 1/3-ot a kókusztejjel és vajjal botmixerrel pürésítem, visszamerem bele a kiszedett kockákat és koriandert, majd magas lángon 1 perc alatt összefőzöm.

Szólj hozzá!

Címkék: főzelék

2013.05.17. péntek

Kecskesajtos, zöldalmás krumplifőzelék lazaccal és Gourmet Fesztivál ajánló

krumplifozelek.jpg


Már közel egy éve tartogatom ezt a receptet, hogy megfelelő időzítéssel tudjak ajánlót írni mellé. A tavalyi Gourmet Fesztiválon találkoztam ezzel a fogással először, igaz, ott lazac helyett pisztráng volt hozzá, és szerelem volt rögtön, akárcsak maga a rendezvény. Aki nem tudná, annak elmesélem, hogy arról szól a dolog, hogy az ország legjobb helyei összegyűlnek a Millenáris parkba 3 napra és külön erre az az alkalomra kitalált fogásokat (azért néhol van átfedés az étlappal) kínálnak kis adagban, hogy mindent végig lehessen kóstolni (bár annyi kiállító van, hogy szerintem muszáj 3 napra menni).
Már az előző évi felhozatal is csodás volt, de az idei még azt is felülmúlja, teljesen tűzbejöttem, mikor olvastam a kiállítók listáját és vad telefonálgatásba kezdtem, hogy szóljak az enni szerető ismerőseimnek, hogy mindenképpen szervezzék úgy a hétvégéjüket, és ezúton szeretnék szólni azoknak, akik olvassák ezt, hogy kötelező a részvétel!
A receptről annyit, hogy a Pest-Buda standján kóstoltam és tudtam, hogy azonnal bekerül az állandó repertoárba, mert nagyon egyszerű megcsinálni, elképesztően dekoratív és nagyon jól működik egy komolyabb vacsi főételeként, úgyhogy hajrá!

Hozzávalók 2 főre:

-a főzelékhez:
1 szál újhagyma karikákra vágva
2 szem főzni való krumpli 1x1x1 cm-es kockákra vágva (meghámozva)
1 zöldalma meghámozva és 8x8x8 mm-es kockákra vágva
1 dl tejszín
75 g kecske krémsajt
3-4 ek. tej (ez függ attól, hogy ki mennyire szereti hígra a főzeléket, lehet akár több is, de el is hagyható)
olívaolaj
egy kevés vaj (1-2 dkg)
apróra vágott snidling


-a lazachoz:
fejenként egy szelet lazac
só (lehetőleg fleur de sel)
frissen őrölt bors
citromlé
olívaolaj

A főzelékkel kezdek, sós vízben puhára főzöm a krumplit, közben a vaj és olívaolaj keverékén alacsony lángon puhára párolom a hagymát. Ha krumpli elkészült, leszűröm, félreteszem a felét és a maradékot a hagymával, kecskesajttal, a tejszínnel és a tejjel botmixerrel pürésítem, sózom ha kell, majd visszaöntöm bele a félretett krumplikat.
Ha ezzel megvagyok, készre sütöm a lazacot, sózom, borsozom és viszonylag magas lángon megsütöm mindkét oldalát. Nagyon kell figyelni, hogy ne süljön túl, mert úgy ehetetlen lesz, akkor jó, ha még kicsit rózsaszín a közepe (ha túl nyers lenne, de a kérge már kezd jónak tűnni, alacsonyabbra kell venni a lángot alatta). Végezetül az almát elkeverem a főzelékben, rászedem a lazacot, amit meglocsolok citromlével és megszórom snidlinggel a főzelék tetejét.

És ne feledjétek, május 31.- június 2.-ig Gourmet Fesztivál a Millenáris parkban!

2 komment

Címkék: ajánló hal főzelék főétel gourmet fesztivál

2010.07.25. vasárnap

Tökfőzelék

tokfozelek.jpg
Ez a klasszikus tökfőzelék továbbfejlesztett változata. Gondolom sokunknak vannak szörnyű emlékei a menzán felszolgált rántástól tocsogó főzelékekről, és ezzel együtt averziói is ezekkel az ételekkel kapcsolatban. Ám nem feltétlenül kell a régi iskolát követni és liszttel sűríteni mindent, a most közzétett recept is jó példa erre, mivel itt magát a tököt pürésítettem, és így kapta meg a megfelelő állagot.
Most vöröslencse fasírt készült hozzá, de ugyanolyan jó a gombafasírt is, vagy ha időszűkében van az ember, lehet hozzá halloumit grillezni, illetve ha húsevőknek készül, nagyon jó hozzá a fasírt, csirkemell és egyéb klasszikus feltétek.

Hozzávalók 3-4 főre:
fél kg gyalult tök
2 nagyobb szál újhagyma 2-3 darabra vágva
2-3 dkg vaj
friss kapor nem túl apróra vágva (nálam egy fél marék)
4 evőkanál tejszín (lehet több is)

olíva olaj

A vaj és olíva olaj keverékén közepes tűzön megfonnyasztom a hagymát, majd hozzáadom a tököt, sózom (ettől egy kis levet ereszt), hozzáadom a kaprot és fedő alatt készre párolom (ez kb. 10 perc, érdemes folyamatosan ellenőrizni, nem szabad, hogy teljesen szétfőjön), majd a tök harmadát és a hagymákat egy másik edénybe szedem és botmixerrel pürésítem a tejszínnel, végül visszaöntöm a fazékba, és még egyszer fölforralom.

10 komment

Címkék: főzelék

2009.11.13. péntek

Sajtos háromszögrétes zöldborsópürével

sajtosreteszoldborsopurevel.jpg

Nyáron csináltam először ilyet, amikor a nagymamám mindig küldött nekem fejtett zöldborsót. Nem igazán szeretem a hagyományos főzelékeket, de a helyettes sajtos rétest csinált, amihez azért valami olyasmi passzol, és akkor villant be, hogyha sok féle zöldségből csinálunk pürét, miért ne lehetne zöldborsóból is. És nyertem, csodás lett, azóta gyakori fogás nálam, mivel nagyon gyorsan elkészül és rengeteg féle feltéttel lehet enni.
A rétest mint korábban említettem, a helyettes kezdte el csinálni a neten található sok recept valamelyike alapján, én pedig tőle vettem át (hosszú évek kísérletezgetése után végre sikerült megtalálni a tökéletes sajtos rétest!). Ha fotózni szeretné az ember (vagy valaki előtt fölvágni), érdemes ezt a formát választani, de ha csak egyedül eszik az ember, simán jó a hagyományos tekerős módszer is.

Hozzávalók:

-a réteshez:
1 csomag rétestészta
3 dkg olvasztott vaj
1 tojás felverve
szezámmag (esetleg nigella, lenmag, mák, szeletelt mandula, fenyőmag)
víz

-a töltelékhez:
4 dkg vaj
1,5 evőkanál liszt
2-3 dl tej
6-8 dkg ementáli reszelve (a reszelő közepes lyukán lereszelve)
20 dkg juhtúró
1 tojás szétválasztva

fehérbors

-a zöldborsópüréhez:
1 nagy fej mogyoróhagyma apróra vágva
fél kg zöldborsó (lehet fagyasztott is)
2 evőkanál mascarpone
2-3 dkg vaj
2-3 dkg resztelt parmezán (a reszelő legkisebb lyukán lereszelve)
1 dl víz (ha friss a borsó, egy kicsit több)
olíva olaj


A réteshez a tölteléket csinálom meg először. A vajon megfuttatom a lisztet, majd apránként hozzáöntöm a tejet, sózom (közben habverővel folyamatosan keverem), majd belereszelem a sajtot, elkeverem a juhtúróval és a tojás sárgájával, és simára dolgozom. Fölverem a tojásfehérjét, és óvatos mozdulatokkal hablapáttal összekeverem őket.
A tésztát 4 részre vágom (a rövidebb oldallal párhuzamosan), majd megfelezem őket (ezt az eredeti hosszú oldallal párhuzamosan), így 8 téglalapot kapok (amik sok réteslapból állnak). Úgy készülnek a háromszögek, hogy bevizezem a lapokat (3-4 van egymáson), megkenem őket olvasztott vajjal, a végére teszek egy teáskanállal a töltelékből, a kívánt formára hajtogatom, majd megkenem a tojással, megszórom a maggal és 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm. Fontos, hogy a lapokat, amikkel éppen nem dolgozik az ember, vizes konyharuhában tartsa.
A püréhez az apróra vágott hagymát olíva olajon megfuttatom, hozzáadom a zöldborsót, sózom, felöntöm vízzel, puhára főzöm a zöldségeket (eddigre a víz is elfő), belekeverem a mascarponét, majd botmixerrel pürésítem (én szeretem, ha egy kicsit darabos marad), utolsó simításként pedig elkeverem a reszelt parmezánnal.

2 komment

Címkék: család főzelék

2009.07.06. hétfő

Sárgarépafasírt spenótos krumplipürével

sargarepafasirt.JPG
Ezt a fogást a Fényérzékenyen láttam, és rögtön beleszerettem. Az oldal tanulsága szerint a Kőlevesben ette a szerző, gyanítom, hogy napi ajánlat volt, mert az állandó étlapon nem találtam. Mindenesetre hálás vagyok neki, mert csodás ötletet adott. Ráadásul ez a fasírt nagyon jól használható más formában is, pl. sütőben sütve keménytojással a közepén vagy még kisebb gombócokat csinálva buliban zöldfűszeres tejfölbe mártogatva. A krumplipüré pedig a hagyományos családi verzió egészen addig a fázisig, amíg össze nem keverem a spenóttal.
Szerintem csodás hétköznapi vacsora vagy ebéd és a fasírtokat elő lehet készíteni majdnem teljesen, a kisütés előtti fázisig.

Hozzávalók:

-a fasírthoz:
4 nagyobb sárgarépa a reszelő nagy lyukán lereszelve
1-1,5 zsömle tejbe áztatva és ledarálva
3 tojás
3 marék zabpehely szintén tejbe áztatva
3 szál újhagyma apróra vágva és olíva olajon megfonnyasztva
3 gerezd fokhagyma préselve
1 tk. őrölt kömény
2 marék parmezán a reszelő közepes lyukán lereszelve
frissen őrölt színes bors
annyi zsemlemorzsa, ami ahhoz kell, hogy összeálljon a massza (1-2 marék)

panko (ebbe forgatom bele a fasírtokat)
olaj a bő olajban való sütéshez

-a spenótos krumplipüréhez:
4 nagy szem krumpli meghámozva és 2x2x2 cm-es kockákra vágva
5 dkg vaj
2,5 dl meleg tej
1 gerezd fokhagyma
10 dkg bébispenót
olíva olaj


A fasírthoz a panko és az olaj kivételével összekeverem a hozzávalókat, hagyom 20-30 percet pihenni, majd 3-4 cm-es átmérőjű golyókat formázok belőle, pankoba forgatom és viszonylag forró (9-10/11-es fokozat) olajban aranybarnára sütöm.
A krumplit sós vízben puhára főzöm, krumplinyomóval a vajjal együtt áttöröm, fokozatosan hozzádolgozom a tejet még mindig a krumplinyomóval dolgozva. Utolsó fázisként olíva olajon megfonnyasztom a fokhagymát és a spenótot, majd összekeverem a pürével.
Nálunk megoszlottak a vélemények, a társaság egyik fele üresen ette, mások a kovászosuborkára szavaztak, szerintem a cékla a legjobb hozzá.

4 komment

Címkék: magyar buli spenót főzelék

2007.09.08. szombat

Sárgaborsó főzelék

Ez a poszt egy múlt heti rémes élményemnek köszönhető. Az egész napos munka után a Drágámmal vásároltunk kicsit, és természetesen azt csináltam, mint mindig, elfelejtettem enni, és csak akkor jutott eszembe, hogy kéne, amikor fölálltam a géptől.
A Bazilika környékén sétáltunk, ahol van egy Főzelékfaló Ételbár. A barátaim közül mindenki dícsérte, és egészséges ételre vágytam, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt a kipróbálásra. Arról nem is beszélek, hogy a kiszolgálás rémes volt (mellékesen elég nehéz olyat produkálni egy gyorsétkezdében), de a kaja, amit kértem, a sárgaborsó főzelék, kiábrándító. Nem hittem el, hogy ezt ennyire el lehet rontani. Csodálkozom, hogy mindenki jókat mond erről a helyről. Úgy gondolom, hogy itt az ideje megmutatni nekik, hogy milyen is ez az étel jól megcsinálva seízű undorító rántás nélkül.

Hozzávalók (1-1,5 főre, a többiek mást ettek):
20 dkg sárgaborsó
8 dl víz (meg amit még közben utánatölt az ember)
4 szem egész fekete bors
1 babérlevél
egy kisebb fej hagyma egészben

(esetleg egy fej hagyma, liszt, olaj, ha ugyanazzal ennéd, mint én)

Az összes hozzávalót fölteszem, nagy lángon fölforralom, majd lejjebb veszem és pépesre főzöm 1,5-2 óra alatt gyakran kavargatva, a vizet pótolva, ha szükség van rá.
Mi lisztbe forgatott bő olajban kisütött hagyma karikával szoktuk enni.


11 komment

Címkék: család főzelék