Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2007.11.07. szerda

VKF! X.- Csokis pavlova torta

A főzés iránti szeretetemben nagyon fontos szerepe van a családnak, mint az az előző posztból kiderült, ám nemcsak nekik köszönhetek mindent. Rengeteget tanultam különböző tévés szakácsoktól és könyvekből. Közülük is nagy kedvencen Nigella, akitől a mostani recept eredeti változata származik.

Hozzávalók:

-3 tojásfehérje
15 dkg sütőcukor (finom szemű kristálycukor), ha nincs lehet sima kristáycukorral helyettesíteni
1,5 evőkanál kakaópor
2,5 dkg főző csoki nagyon kis darabokra törve
1 kávéskanál balzsamecet

-2 dl hideg habtejszín
1 csomag habfixáló

-30 dkg vegyes erdei gyümölcs (szamóca, málna, ribizli, szeder)

A fehérjét géppel kemény habbá verem, majd fokozatosan hozzáadom a cukrot még mindig habverővel dolgozva. Ha ezzel kész vagyok, hablapáttal óvatosan beleforgatom a csokit, kakót és az ecetet. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, 3-4 cm magas hengert formázva belőle. Amint bekerült a sütőbe, amit korábban 180 fokra melegítettem elő, hirtelen 150 fokra állítom a hőmérsékletet; kb. 1 és negyed óra alatt sül meg. A sütőt résnyire hagyva langyosra hűtöm, majd rákanalazom a tejszínhabot (alacsony fokozaton félig fölverem, majd magas fokozaton a porral együtt készre), és a gyümölcsöket. Mi úgy szeretjük a legjobban, ha a torta alap még kicsit meleg, a mélyhűtött gyümölcsök pedig még kicsit fagyosak.

4 komment

Címkék: édesség vkf

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr285651026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mihaj 2007.11.07. 10:17:00

mennyei manna

Moha és Sáfrány 2007.11.07. 11:27:00

es remelhetoleg udvarlofogos is! ;)

thegirl 2007.11.08. 16:09:00

mmm istenien néz ki

Moha és Sáfrány 2007.11.08. 17:32:00

thegirl! koszonom szepen! nagyon megnyugtato, hogy ilyet irtal, mert rettenetesen aggodtam. eletben olyan gyonyoru volt es a foto most sajnos elegge benan sikerult, ugyhogy nagyon orulok, hogy meg igy is lehet vele szimpatizalni! :)
süti beállítások módosítása