Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2007.11.22. csütörtök

Aloo naan

Ez az előző poszt folytatása. Mint azt korábban is írtam, indiai étel nincs kenyér nélkül, minden étkezéskor készül valamilyen friss kenyérlepény, mivel ilyen általánosan elterjedt dolgról van szó, rengeteg fajta létezik, pl.: naan, csapati, paratha, puri, roti. Én már korábban bemutattam a csapatit, úgyhogy most naant csináltam. A tészta receptjét a Dalitnál bemutatott videóról szedtem, a töltelék saját.

Hozzávalók:

két kockákra vágott főtt krumpli
1 teáskanál lepkeszegmag
1,5 teáskanál kurkuma
1,5 teáskanál őrölt kömény
1,5 teáskanál őrölt koriander
1,5 cm friss gyömbér apró kockákra vágva
fél gerezd fokhagyma préselve

olaj

3 csésze liszt
2 evőkanál olaj
2/3 pohár joghurt
1 teáskanál méz
1,5 teáskanál sütőpor
2 teáskanál só
1 csésze langyos víz
1 evőkanál ghee (bevallom, én lusta voltam hétköznap délután a leadáshegyek közepette csinálni, úgyhogy egy evőkanál olajjal helyettesítettem)

Olajon megpirítom a fűszereket és a hagymát, rádobom a krumplit és még egy percig együtt főzöm őket, majd villával alaposan összetöröm. A tészta hozzávalóit összegyúrom és hagyom fél órát pihenni, majd tetszőleges formára nyújtom kb. 3-4 mm vastagságban. A tetejére halmozok egy adag tölteléket, majd egy másik réteg tésztával beborítom. 250 fokra előmelegített sütőben sütőpapírral bélelt tepsiben pillanatok alatt megsül.

Az itt látható képen pedig egy pacman naan szerepel:

2 komment

Címkék: kenyér indiai

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr85651020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

- Á - 2007.12.19. 11:20:00

jól hangzik, meg a kép is jó!
de mennyi az az 1,2 teáskanál? :)

Moha és Sáfrány 2007.12.20. 10:24:00

Á! Köszönöm! Nyilván 1,5, szegény moha és sáfrány biztos kicsit fáradt volt, mikor posztolt és hülyeségeket írt. Köszöni szépen a figyelmeztetést, javítja! :)