Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2010.07.25. vasárnap

Tökfőzelék

tokfozelek.jpg
Ez a klasszikus tökfőzelék továbbfejlesztett változata. Gondolom sokunknak vannak szörnyű emlékei a menzán felszolgált rántástól tocsogó főzelékekről, és ezzel együtt averziói is ezekkel az ételekkel kapcsolatban. Ám nem feltétlenül kell a régi iskolát követni és liszttel sűríteni mindent, a most közzétett recept is jó példa erre, mivel itt magát a tököt pürésítettem, és így kapta meg a megfelelő állagot.
Most vöröslencse fasírt készült hozzá, de ugyanolyan jó a gombafasírt is, vagy ha időszűkében van az ember, lehet hozzá halloumit grillezni, illetve ha húsevőknek készül, nagyon jó hozzá a fasírt, csirkemell és egyéb klasszikus feltétek.

Hozzávalók 3-4 főre:
fél kg gyalult tök
2 nagyobb szál újhagyma 2-3 darabra vágva
2-3 dkg vaj
friss kapor nem túl apróra vágva (nálam egy fél marék)
4 evőkanál tejszín (lehet több is)

olíva olaj

A vaj és olíva olaj keverékén közepes tűzön megfonnyasztom a hagymát, majd hozzáadom a tököt, sózom (ettől egy kis levet ereszt), hozzáadom a kaprot és fedő alatt készre párolom (ez kb. 10 perc, érdemes folyamatosan ellenőrizni, nem szabad, hogy teljesen szétfőjön), majd a tök harmadát és a hagymákat egy másik edénybe szedem és botmixerrel pürésítem a tejszínnel, végül visszaöntöm a fazékba, és még egyszer fölforralom.

10 komment

Címkék: főzelék

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr685650967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fajkon 2010.07.25. 17:50:05

hihhíí!

Anonymous 2010.07.25. 19:58:03

Mindjárt megyünk megkóstolni.

üdv,
kosztos brigád

Moha és Sáfrány 2010.07.25. 20:03:38

hahaou!

gyertek!

helyettes 2010.07.26. 20:55:39

és ugyanolyan az íze, mint a családi tökfőzeléknek, ami egészen máshogy készül: nagyon vékony kapros mártás egész hagymával, kevés hideg vízzel felengedve, tök bele, só citromlé...fő....majd két felvert tojással tovább sűríteni, kevés tehéntúró, tejföl, még citromlé és cukor - na ezt magyarázza meg egy tanult gasztronómus barátunk!!

helyettes 2010.07.26. 21:00:45

és a piacról elhozott utolsó kókadt kaporból micsoda topmodell vált m-és-s művésznő által)))

Moha és Sáfrány 2010.07.26. 21:48:58

a helyettesnek is kene blogot irnia, hogy ne csak komment formajaban legyenek meg ezek a hasznos tudomanyok!
a helyettes a legcukibb a vilagon! :)*:

tks 2010.07.28. 11:47:45

az íze tényleg olyan volt mint a legjobb családi tökfőzelék, de az állaga nekem jobban tetszett.

Moha és Sáfrány 2010.07.29. 18:01:58

cuki vagy hzs! :)

Zsuzsa 2010.08.17. 11:05:40

drága Mifi!
a spenótodtól elájultunk, olyan fincsi volt, és ma meg kipróbálom a töködet! mindannyiunk nevében köszönjük a szuper recepteket!

Moha és Sáfrány 2010.08.17. 21:55:21

hu de orulok! koszonom szepen! remelem finom lett :)