Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2019.05.02. csütörtök

Mit eszik egy étteremtulajdonos gyereke?

 

vacsikegyben_kicsi.jpg

 

Az egész úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a többi anyukát a játszótéren, hogy ők hogy a picsába tudnak vacsorát főzni a családnak, ha együtt túrjuk a homokot este hétig? Szó szót követett, majd kiderült, hogy az egyiküknek van egy rovata és megkért, hogy szedjem össze, hogy ez nálunk hogy is van.

Amióta nem igazán írok ide, lett egy gyerekem és egy nemrég nyílt új éttermem, ami eléggé megnőtt az előzőekhez képest, és elég sokat kell dolgozni benne, tehát ezzel a bejegyzéssel olyanoknak szeretnénk ötleteket adni, akiknek nem fér bele az idejükbe, hogy napi 3 órát töltsenek a konyhában.

Az első 3 nap receptjeit itt találjátok: https://marieclaire.hu/eletmod/2019/05/02/anyatermeszet-mit-eszik-az-etteremtulajdonos-gyereke/

Első nap

sültfokhagymakrémleves sajtos-tejfölös lángossal

911ac960-c833-4c00-aaf0-50d444e78d74.JPEG
 
Második nap
thai sárga curry rizzsel
 
d12359d4-af4f-4009-998b-8bafb2e2e4c3.JPEG
Harmadik nap
krumplisaláta vöröslencse fafalafellel
8bad411d-9f8c-4265-9eb8-2939026f4bd1.JPEG
Negyedik nap
Hideg
e8c50a69-4977-4508-9f0e-b2c60ddcf1e1.JPEG
Ma már eléggé beteg voltam ahhoz, hogy ne nagyon legyen kedvem főzni, és a kenyér sem eszi meg magát, úgyhogy hideg volt a kaja.
ami az asztalra került:
házi kovászos kenyér
kacsamáj mousse
sonka
comté
parenyica
camembert
olajbogyó
répa
paradicsom
uborka
paprika
7 perces tojás
vaj
Ötödik nap
pizza az IGENből
767442e0-ecc7-47b5-bd02-b216100dd10b.JPEG
Ma estig bent kellett lennem a munkahelyemen, pont vacsira értem haza, úgyhogy adta magát, hogy hozzak egy pizzát. Mellékesen jegyzem meg, hogy több, mint 3 éve nyitottunk, de ma csináltam először ilyet, és hatalmas sikert arattam vele, úgyhogy valószínűleg nem utoljára.
Hatodik nap
Tavaszi brassói (vagy annak a távoli unokatestvére)
fad57407-382c-4826-a288-1d805aa01a0b.JPEG
Ma még mindig beteg vagyok, úgyhogy nem lelkesített a hosszú főzés gondolata, ezért erre a gyors kajára esett a választásom. Azért kenyeret ma is csináltam, mert ma nem voltam bent estig és volt időm hajtogatni.
-hozzávalók:
5 közepes szem újkrumpli kb. 1x1x1 cm-es kockákra vágva
6 szem gomba kb. 1,5x1,5x1,5 cm-es kockákra vágva
pár rózsa karfiol apróra szedve
5 szem zöldspárga 1 cm-es karikákra vágva
2 marék mirelit zöldborsó
5 levél medvehagyma apróra vágva
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
olívaolaj
frissen őrölt bors
a tetejére:
egy kevés parmezánforgács
7 perces tojás
Viszonylag magas lángon (7/9) megsütöm a krumplit egy kevés sóval majd kiszedem és félreteszem (serpenyőben kevés olívaolajon).
Utána elkészülési sorrendben a serpenyőbe dobálom a zöldségeket, először a gombát és karfiolt, majd a spárgát és a hagymát meg a fokhagymát, aztán a zöldborsót és medvehagymát, sózom, borsozom, visszaöntöm a krumplit és összesütöm.
Parmezánforgáccsal és a tojással tálalom.
Hetedik nap
Shakshuka
c6e9db45-f5a2-4c64-92fa-21d0759d96de.JPEG
A mai vacsi határozottan osztatlan sikert aratott, Samu például még nálam is többet evett.
Ez egy visszatérő örök kedvenc nálunk, szerintem 2-3 havonta előkerül.
Recept tőlem itt:
Nyolcadik nap
Tészta pestóval, krumplival és ceruzababbal, utána áfonyás muffin
41711ffd-9b6b-4fab-8055-05494d3f4f52_1.JPEG
-hozzávalók (ez nekünk kicsit sok lett):
-a pestóhoz:
5 marék friss bazsalikom
3 marék reszelt parmezán
2 marék pirított fenyőmag
70 ml extraszűz olívaolaj
1 gerezd fokhagyma préselve
frissen őrölt bors
170 gramm tészta (a legjobb a strozzapreti)
2 kis fej krumpli kis kockákra vágva
3 marék ceruzabab (nálam a mirelit a nyerő)
só a tészta főzővizébe
frissen reszelt parmezán a tetejére
Először gyorsforralóban fölforralom vizet, lábosba öntöm, sózom és mehet bele a krumpli (annak kell a legtöbb idő), 3 perccel később a tészta (ennek a fajtának 10 perc kell), 5 perccel később a fagyasztott bab, majd mikor a tészta kész, leszűröm, de egy keveset félreteszek a tészta főzővizéből. Miközben ezek történnek, megcsinálom a pestót, mindent egy mozsárba teszek és alaposan összezúzom (én ehhez lusta voltam, úgyhogy maradt a jó öreg botmixer, de arra figyelni kell, hogy kicsit darabos maradjon). Ha minden megvan, egy serpenyőbe öntöm a tésztát, krumplit, babot és a pestót, magas lángon összemelegítem, a félretett vízzel lazítom. Reszelt parmezánnal tálalom.
b1a85a14-d749-4da6-9eb7-149be77ffd9d.JPEG

Szólj hozzá!

Címkék: család beszél főétel gyorsétkezde

2013.05.25. szombat

Nyerj páros belépőt a Gourmet fesztiválra!

Mint azt az előző bejegyzésben említettem, idén is lesz Gourmet fesztivál, ráadásul nem is akármilyen kiállítókkal és programokkal. Meg vagyok győződve róla, hogy akit egy kicsit is érdekel, hogy mit eszik, illetve mi történik a magyar gasztronómiában, annak ott a helye. És ebben most én is tudok segíteni, mivel nálam is lehet nyerni egy páros belépőt!

A kérdés pedig:

Mi lesz a témája az idei Segal- Bíró párbajnak? (Amit egyébként rettentő izgatottan várok)

A megfejtéseket kedden délig várom ide kommentbe, illetve a facebookra a vonatkozó bejegyzés alá, délután sorsolok! (kérlem aki ide kommentel, írjon elérhetőséget is!)

Segítségként ajánlom a hivatalos oldal áttanulmányozását.

Kedvcsinálónak pedig itt megnézhetitek az idei kiállítók listáját!

Hajrá!

EDIT:

A szavazást lezártam és a random.org segítségével megvan a nyertes, aki nem más, mint Németh Zoltán Gábor, gratulálok és remélem azokkal is találkozom majd kint, akiknek most nem kedvezett a szerencse!




23 komment

Címkék: játék beszél gourmet fesztivál

2012.06.05. kedd

Idén is Gourmet fesztivál!

Korábban sajnos kimaradt, pedig minden évben csorgó nyállal néztem a programokat.
Remek lehetőség ez, hogy végre mindent kipróbáljon az ember, ahova eddig nem jutott el.
A Gourmet Fesztivál az alapanyagoktól, a termelőkön át, a kereskedőkig, másrészt a legjobb éttermektől a legjobb borászatokig vagy pálinkafőzdékig felvonultatja a hazai gasztro élvonal már bizonyított reprezentánsait.

Amiket biztos nem hagyok ki:

-Túrókrém eper-rebarbara raguval- 21
-Vanília, cseresznye és bodza- 67
-Kemencében sült variációk- Anyukám mondta
-Heringtorta uborkáva- Arany Kaviár
-Fokhagymás tigrisrák Ella burgonyával- Bock
-Kovászos uborka nyalóka- Borkonyha
-Uborka gazpacho, marinált lazac- Costes
-Orgona krémleves- Káli
-Sajtmanufaktúra szelekció- Kistücsök
-Pirított pisztráng filé, kecskesajtos-almás "burgonyafőzelékkel"- Pierrot
-Fekete ravioli mozzarellával és szárított paradicsommal töltve- Spazio

Egyébként a kiállítókról és menüjükről teljes listát találhattok itt: kiállítók.

De ne feledkezzünk meg az italokról sem, idén újdonságként minden étteremhez csatlakozik egy borászat, így szakember segít az ételhez tökéletesen illő bor kiválasztásában. És ha már szesznél és az újdonságoknál tartunk, végre szerephez jutnak a kézműves sörök is.
Én alapvetően az otthon főzés híve vagyok, de úgy érzem, hogy néha-néha megengedhetünk egy ilyen hétvégét magunknak, arról nem is beszélve, hogy egy ennyire sokoldalú eseményen hosszú időre fel lehet töltődni, sokat lehet tanulni, amit az ember átemelhet később a saját konyhájába.
Fesztiválra fel!

Hivatalos oldal: Gourmet fesztivál

1 komment

Címkék: beszél gourmet fesztivál

2011.12.26. hétfő

Spenótos, lazacos quiche salátával

spenotoslazacosquiche.jpg
Ezt az ételt a karácsonyi Marie Clairbe főztem. Négyünket kértek meg, hogy találjunk ki valamit az ünnepre, ami kicsit túlmutat a töltött káposzta, halászlé vonalon. Csodásakat csináltak a lányok, szerencsére a fotózás után mindent meg lehetett kóstolni, és úgy gondolom, hogy minden egyes receptért külön megéri megvenni a lapot. Anna diósültet, Szonja olívaolaj tortát és chai pots de créme-et, Reni pedig vaníliás karfiolkrémlevest csinált füstölt lazaccal.
Az enyém pedig a címben is emlegetett lazacos, spenótos quiche salátával. Kisebb adagban tökéletes előétel, ha pedig a leírt arányokat követjük, bőven megállja a helyét főételként is.
Recept a 2012. január-februári Marie Claireben!

Szólj hozzá!

Címkék: francia ünnep spenót hal beszél

2009.07.30. csütörtök

Étel, Ital, Film Zene- Gasztrovizuális hétvége az Odeonban

A budapesti Odeon-Lloyd Mozi 2009. július 31. és augusztus 1. között Étel, ital, film, zene elnevezéssel kétnapos gasztrovizuális programsorozatot rendez, a Nisi Masa, a Védegylet és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közreműködésével.
A gasztronómia iránt érdeklődőket filmvetítések, beszélgetések, fröccspult, bor- és ételkóstolók várják.
A programok betekintést nyújtanak a hazai és a nemzetközi borvilág életébe, valamint érdekes ismeretekkel szolgálnak a magyar kultuszitalok történetéről és kultúrájáról.
Az étkezés szerelmesei megismerhetik a freegan-eket, a Slow Food-mozgalmat és a legnépszerűbb hazai gasztrobloggereket, de lesznek beszélgetések a tájfajtákról is, környezetünk különleges, alig ismert zöldség- és gyümölcsfajtáiról.A programokat kísérő vetítések további gasztronómiai csemegéket kínálnak: hazánkban ritkán vagy egyáltalán nem látható rövid- és egészestés filmek kalauzolják a nézőket az ételek és a borok világának varázslatos, olykor meghökkentő és teljesen ismeretlen tájaira.
És hogy minden adott legyen a könnyed, de tartalmas nyári szórakozáshoz, a mozi büféje folyamatos étel- és italakciókkal, valamint Dj InstabiL kellemes zenéjével várja az érdeklődőket.
Részletes program itt.

Szólj hozzá!

Címkék: beszél

2008.07.21. hétfő

Üveggolyók, azaz Ablak-Zsiráf

Gourmandula passzolta át nekem az éppen aktuális hógolyót, és én bátor voltam, elhajolás helyett elkaptam.

a- abszint, alvás
á- álmok (amiket éjszaka lát az ember), ásványvíz
b- a barátnőim, botsáskák (úgy hiányoznak, megint kell szereznem egy adagot)
c- cipők
cs- csókolózás, csoki
d- dboxy, design, Dávid (a leendő fiam), dugás
dz- bodzaszörp
dzs- de hülye betű ez, inkább szkippelem
e- epertea, együttalvás
é- építészet
f- falcon, felhő (a teknősöm, tudom, ciki, hogy így hívják, de kicsi voltam, amikor nevet adtam neki)
g- Gábor
gy- gyűrűk (az órám és a nyuszis)
h- husi (nem az, amit megeszünk), hány éves a kapitány (a nálunk használatos univerzális kérdés)
i- indiai (kaja)
í- Írók boltja
j- játék
k- konyha, könyvek, kecskekankó
l- lecsó
ly-hely
m- maca, mama, moha és sáfrány, mini (a leendő gépjárművem), miffy
n- nagy zabálás (a film is meg szó szerint is)
ny- nyuszifül (bizonyos dolgokat csak abban vagyok hajlandó megrajzolni)
o- olvasás, ostábla
ó- órákig tartó semmittevés
ö-öngyújtó
ő- hát ezt nem nagyon igényel magyarázatot, türelmesen várunk rá
p- Panni (a leendő lányom)
q- tudnék írni hülyeségket, de inkább nem teszem, én ezzel a betűvel nem szoktam kapcsolatba kerülni
r- Rovinj
s- skc (azért szerepel másodszor, mert az albumára ő is kétszer tett fel :D), só, sáfrány, spenót
sz- székek (nyilván azok, amiket én csináltam), szájkanapé, Székletdobók (a zenekarunk)
t- táskák, Thomas Mann, tapas
ty- tyúktojózás (amit feltétlenül tudnia kell egy nőnek)
u- udvarlók
ú- újat csinálni
ü- üvegezés (hehe, milyen jó volt általános iskolába járni, bár a husi szerint egy felnőtt építésznek mást kéne, hogy jelentsen ez a szó)
ű- űrhajós kaja
v- víz
w- wamp
x- x-akták (nem ez a kedvencem, de mégsem írhattam azt, hogy xilofon)
y- yo, youtube
z- zöldségek
zs- zseblámpa

Dolce Vita, ha a fárasztó összefoglaló után lenne kedved, szívesen venném!

3 komment

Címkék: beszél

2008.06.22. vasárnap

VKF! XVI .-Piknik

Amikor olvastam a kiírást, fél óráig nagyon boldog voltam, merthogy mentünk volna az építész vitorlás versenyre, ahol a részvételem feltétele egy piknik kosár lett volna, ám sajnos kiderült, hogy a fiúk kicsit elnézték az időpontot, úgyhogy legközelebb jövőre lesz lehetőségünk bizonyítani. Ekkor villant be a zseniális ötlet, hogy milyen jó lenne gasztrobloggerekkel megosztani a kosaramat (különösen a kiíróval, Gourmandulával, akit eddig nem sikerült még elcsábítani egy GBT-ra sem), úgyhogy föl is vettem az illetékesekkel a kapcsolatot és egy héttel a határidő lejárta után sikerült, Annával, Gourmandulával és a művésznő egyik barátnőjével piknikeztünk a Millenáris parkban (ami jó döntésnek bizonyult, mivel ide nem engednek be kutyákat, úgyhogy akárhova ülünk, nem kell attól félni, hogy szaros lesz a pokrócunk/ruhánk).
Anna nagyon finom bab salátát hozott, Gourmandula pedig egy hősies zöldséges muffint és ezt a zseniális sütit.
Arra gondoltam, hogy nem szeretnék komplett kaját vinni, inkább sok féle apróságot, amiből beszélgetés közben bekap 1-2 falatot az ember. Ezért esett a választásom a mártogatós cuccokra minikenyérkékkel és zöldségekkel, és a végén a multikultiság jegyében kiegészítettem a menüt egy frittataval és egy quichesel (olasz-francia), illetve az sem volt utolsó szempont, hogy a kiírásban olyan ételeket kért a művésznő, amik 4-5 órát kibírnak különleges frissen tartó eszközök nélkül, és ezek tökéletesen megfelelnek ennek a követelménynek.
Na de szószaporítás helyett itt a menü:

- karamellizált hagymás quiche
- sárga és zöld cukkinis frittata gorgonzolával
- zöldfűszeres pácolt feta
- napon szárított paradicsomos pácolt feta bazsalikommal és kakukkfűvel
- padlizsánkrém
- zöldfűszeres sajtkrém
- körözött
- hummusz
- zsömlék (indulás előtt kivéve a sütőből)
- zöldségek hasábokra vágva (kígyóuborka, sárgarépa, paprika)
- koktél paradicsom
- olajbogyó
- és desszertnek duplakrém piros gyümölcsökkel és mézzel (két féle ribizli, eper, málna, fekete szeder)

Hála a jó égnek a nagy rohanásban sikerült itthon felejtenem a fényképezőgépemet, de szerencsére nem mindenki olyan bugyuta, mint én, úgyhogy a fotókat Anna blogján lehet megnézni.
Lányok! Köszönöm, hogy eljöttetek, nagyon jól éreztem magam!

2 komment

Címkék: beszél vkf

2008.06.08. vasárnap

Pay it forward


Természetesen én sem maradhattam ki a játékból, ami gyakorlatilag mára az összes gasztrobloggert elérte (tejóég, aki másnapos volt és későn kapott észbe, annál fog még valaki jelentkezni?), én Gourmandula művésznőnél kapcsolódtam be, tehát tőle fogok egy éven belül ajándékot kapni, na és tőlem ki szeretne? Részletek lent.

1. csatlakozhat bárki, akinek blogja van (mivel mostanra majdnem az összes gasztroblogger jelentkezett, én nem ragaszkodom hozzá, hogy főzésről írjon az illető, najó, nem is feltétlenül kell, hogy legyen blogja, de azért menőbb lenne-szerk.)

2. az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem. (nem feltétlenül gasztro ajándékról lesz szó...)

3. az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.

4. cserébe elő kell "fizetni", mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak három embert.

Szólj hozzá!

Címkék: beszél ajándékoz