Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2019.05.02. csütörtök

Mit eszik egy étteremtulajdonos gyereke?

 

vacsikegyben_kicsi.jpg

 

Az egész úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a többi anyukát a játszótéren, hogy ők hogy a picsába tudnak vacsorát főzni a családnak, ha együtt túrjuk a homokot este hétig? Szó szót követett, majd kiderült, hogy az egyiküknek van egy rovata és megkért, hogy szedjem össze, hogy ez nálunk hogy is van.

Amióta nem igazán írok ide, lett egy gyerekem és egy nemrég nyílt új éttermem, ami eléggé megnőtt az előzőekhez képest, és elég sokat kell dolgozni benne, tehát ezzel a bejegyzéssel olyanoknak szeretnénk ötleteket adni, akiknek nem fér bele az idejükbe, hogy napi 3 órát töltsenek a konyhában.

Az első 3 nap receptjeit itt találjátok: https://marieclaire.hu/eletmod/2019/05/02/anyatermeszet-mit-eszik-az-etteremtulajdonos-gyereke/

Első nap

sültfokhagymakrémleves sajtos-tejfölös lángossal

911ac960-c833-4c00-aaf0-50d444e78d74.JPEG
 
Második nap
thai sárga curry rizzsel
 
d12359d4-af4f-4009-998b-8bafb2e2e4c3.JPEG
Harmadik nap
krumplisaláta vöröslencse fafalafellel
8bad411d-9f8c-4265-9eb8-2939026f4bd1.JPEG
Negyedik nap
Hideg
e8c50a69-4977-4508-9f0e-b2c60ddcf1e1.JPEG
Ma már eléggé beteg voltam ahhoz, hogy ne nagyon legyen kedvem főzni, és a kenyér sem eszi meg magát, úgyhogy hideg volt a kaja.
ami az asztalra került:
házi kovászos kenyér
kacsamáj mousse
sonka
comté
parenyica
camembert
olajbogyó
répa
paradicsom
uborka
paprika
7 perces tojás
vaj
Ötödik nap
pizza az IGENből
767442e0-ecc7-47b5-bd02-b216100dd10b.JPEG
Ma estig bent kellett lennem a munkahelyemen, pont vacsira értem haza, úgyhogy adta magát, hogy hozzak egy pizzát. Mellékesen jegyzem meg, hogy több, mint 3 éve nyitottunk, de ma csináltam először ilyet, és hatalmas sikert arattam vele, úgyhogy valószínűleg nem utoljára.
Hatodik nap
Tavaszi brassói (vagy annak a távoli unokatestvére)
fad57407-382c-4826-a288-1d805aa01a0b.JPEG
Ma még mindig beteg vagyok, úgyhogy nem lelkesített a hosszú főzés gondolata, ezért erre a gyors kajára esett a választásom. Azért kenyeret ma is csináltam, mert ma nem voltam bent estig és volt időm hajtogatni.
-hozzávalók:
5 közepes szem újkrumpli kb. 1x1x1 cm-es kockákra vágva
6 szem gomba kb. 1,5x1,5x1,5 cm-es kockákra vágva
pár rózsa karfiol apróra szedve
5 szem zöldspárga 1 cm-es karikákra vágva
2 marék mirelit zöldborsó
5 levél medvehagyma apróra vágva
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
olívaolaj
frissen őrölt bors
a tetejére:
egy kevés parmezánforgács
7 perces tojás
Viszonylag magas lángon (7/9) megsütöm a krumplit egy kevés sóval majd kiszedem és félreteszem (serpenyőben kevés olívaolajon).
Utána elkészülési sorrendben a serpenyőbe dobálom a zöldségeket, először a gombát és karfiolt, majd a spárgát és a hagymát meg a fokhagymát, aztán a zöldborsót és medvehagymát, sózom, borsozom, visszaöntöm a krumplit és összesütöm.
Parmezánforgáccsal és a tojással tálalom.
Hetedik nap
Shakshuka
c6e9db45-f5a2-4c64-92fa-21d0759d96de.JPEG
A mai vacsi határozottan osztatlan sikert aratott, Samu például még nálam is többet evett.
Ez egy visszatérő örök kedvenc nálunk, szerintem 2-3 havonta előkerül.
Recept tőlem itt:
Nyolcadik nap
Tészta pestóval, krumplival és ceruzababbal, utána áfonyás muffin
41711ffd-9b6b-4fab-8055-05494d3f4f52_1.JPEG
-hozzávalók (ez nekünk kicsit sok lett):
-a pestóhoz:
5 marék friss bazsalikom
3 marék reszelt parmezán
2 marék pirított fenyőmag
70 ml extraszűz olívaolaj
1 gerezd fokhagyma préselve
frissen őrölt bors
170 gramm tészta (a legjobb a strozzapreti)
2 kis fej krumpli kis kockákra vágva
3 marék ceruzabab (nálam a mirelit a nyerő)
só a tészta főzővizébe
frissen reszelt parmezán a tetejére
Először gyorsforralóban fölforralom vizet, lábosba öntöm, sózom és mehet bele a krumpli (annak kell a legtöbb idő), 3 perccel később a tészta (ennek a fajtának 10 perc kell), 5 perccel később a fagyasztott bab, majd mikor a tészta kész, leszűröm, de egy keveset félreteszek a tészta főzővizéből. Miközben ezek történnek, megcsinálom a pestót, mindent egy mozsárba teszek és alaposan összezúzom (én ehhez lusta voltam, úgyhogy maradt a jó öreg botmixer, de arra figyelni kell, hogy kicsit darabos maradjon). Ha minden megvan, egy serpenyőbe öntöm a tésztát, krumplit, babot és a pestót, magas lángon összemelegítem, a félretett vízzel lazítom. Reszelt parmezánnal tálalom.
b1a85a14-d749-4da6-9eb7-149be77ffd9d.JPEG

Szólj hozzá!

Címkék: család beszél főétel gyorsétkezde

2018.03.23. péntek

Soba tészta padlizsánnal és mangóval

sobamangopadlizsan.jpg

Nem sok recept van, amiről azt gondolom, hogy változtatás nélkül érdemes megcsinálni, de ez azok közé tartozik. Ottolenghi Plenty című könyvében akadtam rá, és amióta először készült, muszáj újra és újra elővenni, mert elképesztően addiktív. Nagyon furcsa ízvilágú fogás, mégis tökéletes az egyensúly benne.
A soba egy japán hajdinából készült tészta, ami általában tartalmaz búza lisztet is (nem is keveset), ám nem kizárt olyan típust találni, ami 100%-ban hajdinából van (ebben az esetben gluténmentes is), nekünk az a kedvencünk (egyébként én a Culinarisban szoktam venni).
Tekintve, hogy egyszerű megcsinálni, szokott hétköznapi vacsiként is az asztalra kerülni, de vendégeknek is előszeretettel tálalom. Mivel egy hideg fogásról van szó, ideális meleg időben, de a chili tüzessége miatt télen is csodás.

Hozzávalók 2-3 főre:

120 ml rizsecet
40 g porcukor
1 tk. só
1 ek. szezámolaj
2 kis gerezd fokhagyma préselve
egy kicsi piros chili fele apróra vágva
1 lime leve és héja (ha nem talál az ember kezeletlen héjú limeot, akkor a héj lehet citromé is, azt könnyebb beszerezni)
egy padlizsán 2-3 mm-es karikákra majd az kb. 2 cm-es csíkokra vágva (lehet 1x1x1 cm-es kockákra is, én mostanában ezt választom inkább)
kb. 2 dl napraforgó olaj a padlizsán kissütéséhez
nagy szemű só a padlizsánhoz
250 g soba tészta
2 tk. só a tészta főzővizébe
1 mango 2x10x40 mm-es darabokra vágva (kb. 4 cm-es csíkokra)
egy fél lilahagyma vékony csíkokra vágva
egy nagy marék friss bazsalikom levél kicsit összevagdosva
egy nagy marék friss koriander kicsit összevágva

Az ecetet a cukorral és az 1 tk. sóval felforralom (csak addig, amíg a cukor elolvad, ez kb. 1 p), majd hozzáadom a chilit, szezámolajat és fokhagymát, kihűtöm kicsit és mehet a bele a lime leve és héja (ezt korábban is meg lehet csinálni).
A padlizsánokat bő forró olajban aranybarnára sütöm (magas hőmérsékleten, nálam 9/9), papírtörlővel leitatom és nagy szemű sóval megsózom, majd félrerakom (ha kockákra vágja az ember, elég kevesebb olaj és nagy lángon meg kell pirítani kicsit, majd alacsony lángon puhára párolni).
A tésztát a csomagoláson látható időnél egy perccel kevesebb ideig főzöm, aztán alaposan lemosom hideg vízzel és összekeverem a szósszal, a padlizsánnal, a mangóval, a hagymával és a zöldfűszerek nagy részével, majd félrerakom (a hűtőbe) összeérni pár órára, végül a maradék zöldfűszerekkel megszórva tálalom.

sobamangopadlizsanfekvo.jpg

 

3 komment

Címkék: tészta főétel gluténmentes laktózmentes ottolenghi

2014.09.03. szerda

Shakshuka

shakshuka.jpg

Rengeteg fajta lecsó létezik a világon, pl. a szerb (balkáni) dzsuvecs, a francia ratatouille, az olasz peperonata, a török menemen és a közel-keleti shakshuka. Én az összeset imádom természetesen (lehet, hogy majd indítok a blogon egy lecsó sorozatot is :) ), de az egyik kedvencem ezek közül is a shakshuka.
Ahány ház, annyi szokás, rengeteg receptet olvastam el, de két egyformát nemigen lehet találni és természetesen mindenki esküszik a saját verziójára, így teszek én is, ez a kaja csodás így, csináljátok meg, mert nem egy macerás dolog és most eléggé divatos is.
Rengeteg féle képpen lehet variálni a hűtő tartalmától függően, ennél az ételnél semmi nem szentírás, én csomó zöldséggel és fűszerrel el tudom képzelni, mehet bele nyugodtan cukkini, padlizsán, gomba, spenót, szinte bármi, sőt, teljesen zöld verziót is láttam már. Tálalásnál is elengedhetjük nyogodtan a fantáziánkat, sok féle zöldfűszerrel, illetve maggal lehet úgy párosítani, hogy csodálatos legyen a végeredmény.

felulshakshuka.jpg

Hozzávalók 2 főre (egy nagyétkű ember esetén ez 1 fő):

-a shakshukához:
1 nagyon kis fej vöröshagyma vékony csíkokra vágva
egy közepes fej paradicsom meghámozva és kockákra vágva
1,5 dl paradicsom passata
1 nagy gerezd fokhagyma préselve
1 nagy piros húsú paprika csíkokra vágva (nálam most kápia)
2 tojás (lehetőleg bio)
1 tk. római kömény

olívaolaj

-a tálaláshoz:
egy fél marék friss koriander közepesre vágva (tépkedve) (egyeseknél petrezselyem)
2-3 tk. tahini
nigella (nálam)
lepénykenyér (majd egyszer fölrakom annak is a receptjét :) )

A hagymát és a fokhagymát elkezdem olívaolajon párolni közepes lángon, majd 1-2 perc után (mikor a fokhagyma elkezd pirulni, de még nincs színe), mellédobom a friss paradicsomot, pár percig főzöm őket, majd felöntöm a passatával, sózom, fűszerezem (római köménnyel), belerakom a paprikát és fedő alatt viszonylag alacsony lángon készre főzöm a zöldségeket rendszeresen ránézve és megkavarva (ez kb. fél órát vesz igénybe).
Mikor minden megpuhult, beleütöm a tojásokat és fedő alatt szintén alacsony lángon megfőzöm őket (itt is érdemes kukucskálni, én úgy szeretem, ha még folyik a sárgája, de nyilván mindneki csinálja a saját ízlése szerint).
Ha elkészült, tahinit csorgatok rá, és korianderrel meg nigellával megszórva tálalom.

 

csakegytalshakshuka.jpg

5 komment

Címkék: reggeli közel-kelet főétel

2014.03.05. szerda

Zöldséges palacsinta medvehagymás tejföllel és gombával, avagy éljen a nemzetközi palacsinta nap

zoldsegespalacsinta.jpg

Tegnap, azaz március 4.-én volt a nemzetközi palacsinta nap, amiből természetesen én sem maradhattam ki. Egész nap gondolkoztam, hogy milyet csináljak, 4 versenyző volt a fejemben: spenótos, gombás hagyományos; krumplis indiai; hortobágyi gombás vagy valami új, végül az utóbbi mellett döntöttem.
Az ötletet az okonomiyaki adta (majd azt is föl fogom rakni), ám ez a verzió európaibb.
Bármi kerülhet bele, ami éppen van otthon, a tésztába el tudok képzelni bármilyen zöldséget, pl. reszelt répát, sütőtököt, paprikát és a tejfölt is lehet variálni aszerint, hogy mi van a hűtőben, és a tetejére is bármit dobhat az ember, akár sonkát is, ha ez a verzió túl vega lenne valakinek.
Szerintem működik előételként vagy főételként is, de hétköznapi vacsinak is tökéletes.

Hozzávalók 3 főre:

-a palacsintához:
100 g liszt
1 tk. só
1 tojás
fél tk. sütőpor
140 g tej (ez függ a liszttől, érdemes fokozatosan adagolni)
1 nagy marék vékony csíkokra vágott vöröskáposzta
1 nagy marék apróra vágott bébispenót
1 nagy marék reszelt cukkíni a reszelő nagy lyukán lereszelve

-a tejfölhöz:
140 g tejföl
nagy szemű só
medvehagyma apróra vágva (8-10 levél)
nagy szemű só

-a tetejére:
2 fej gomba apróra vágva és olívaolajon magas lángon megsütve (a végén sózva)
2-3 levél medvehagyma apróra vágva

olívaolaj a sütéshez

A tésztával kezdem, a száraz hozzávalókat összekeverem, beleütöm a tojást és a tejet fokozatosan adagolva kézi habverővel kikeverem, majd beledobom a zöldségeket és hagyom fél órát pihenni.
Ezalatt összekeverem a tejföl hozzávalóit és tálalásig hűtőben tartom.
Serpenyőben olívaolajat melegítek és viszonylag magas (7/9) lángon tetszőleges méretű palacsintákat sütök (ebből szerintem jobb, ha kisebbeket csinál az ember), rájuk halmozom a tejfölt, majd a gombát és a medvehagymát.

egyben_1.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: spenót főétel előétel

2013.12.31. kedd

Diós, gombás, gorgonzolás torták

gombastorta.jpg

Gyakran van olyan, hogy az embernek kevés ideje van főzni, olyankor az egyik legjobb megoldás a leveles tészta. Ez a süti 20 perccel azután tálalható, hogy az ember belép a konyhába, mégis rengeteg dicséretet lehet bezsebelni vele. Ráadásul a variációk száma is végtelen attól függően, hogy mi van a hűtőben (hamarosan mutatok pár példát a facebookon). A korábban említett okok miatt úgy érzem, hogy ez ideális fogás a szilveszteri házibulit tartó háziasszonyoknak, és ha sok készül belőle, kisebb eséllyel verik szét a házat a kedves vendégek.

Végezetül pedig ezzel a recepttel szeretnék nagyon boldog új évet kívánni a kedves olvasóimnak!

Hozzávalók 8 kb. 20x10 cm-es tortácskához:

-a torta alaphoz:
egy 275 g-os friss leveles tészta fele 8 egyenlő részre vágva

-a tetejére
4 db friss shitake gomba vékony szeletekre vágva (bármilyen gombával készülhet attól függően, hogy mit talál az ember, de lehet csak csiperkével is)
4 db csiperkegomba vékony szeletekre vágva 
1 gerezd fokhagyma vékony karikákra vágva
egy kevés parmezán forgács a tetejére
apróra vágott snidling a tetejére
4 dkg parenyica apró darabokra vágva
frissen őrölt színes bors
nagy szemű só
olívaolaj

-a krémhez:
1 nagyobb marék dió száraz serpenyőben megpirítva
4 ek. krémsajt
7 dkg gorgonzola

A tészták szélére 1 cm-es peremet karcolok késsel (kb. a feléig vágom be), majd betolom a 230 fokra előmelegített sütőbe és félig megsütöm (akkor jó, ha már kezd kis színt kapni).
Eközben minden mást meg lehet csinálni. Érdemes a krémmel kezdeni, amihez a diót a sajttal és krémsajttal mozsárban összedolgozom, majd megkenem vele a félig sült tortákat, rászórom a reszelt sajtot és készre sütöm őket.
Közben a gombákat magas lángon egy kevés olívaolajon hirtelen megsütöm, mikor már kezd szép színe lenni, akkor sózom, borsozom és dobom mellé a fokhagymát, majd jöhet az összeállítás.
A sült gombát a tortákra halmozom, megszórom a parmezánnal, meglocsolom olívaolajjal és a tetejére mehet a snidling.

Szólj hozzá!

Címkék: buli főétel előétel sós süti gyorsétkezde

2013.12.02. hétfő

Latkesz spenótos puy lencsével és snidlinges tejföllel

latkeszlencsevel.jpg

Azzal szeretném kezdeni, hogy már régóta fontolgattam a költözést, ami most végre valóra is vált, amint látjátok. Nyilván lesz még 1-2 változás, de én már most nagyon szeretem az új helyet és designt, remélem nektek is tetszeni fog.
Na de térjünk a lényegre, a latkesz. Nem is olyan rég került föl egy lazacos, kaviáros változat, azonban én szeretek variálni és a változatosság jegyében muszáj volt valami mást is kipróbálnom, ami annyira bejött, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom. Főleg mivel sokan chanukkakor eszik, ami 8 napig tart és uncsi lenne minden nap ugyanazzal előállni.
Nagyon egyszerű elkészíteni és mennyiségtől függően szuperül működik mind előételként, mind főételként, akár az ünnepi asztalon akár egy hétköznapi sietős vacsora alkalmával.


Hozzávalók (ebből a mennyiségből mérettől függően 6-9 latkesz lesz):

-a latkeszhez:

2 közepes krumpli meghámozva és lereszelve (én ennek szoktam a nagyobb lyukát használni)
1 tojás
5 dkg finomliszt (ez függ a krumplitól és a tojás méretétől)
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 gerezd fokhagyma préselve
olívaolaj a sütéshez

-a tejfölhöz:
1-1,5 dl tejföl
1 marék apróra vágott snidling
1/3 tk. só (én ehhez a nagyobb szeműt szeretem)


-a lencséhez:
1 marék puy lencse
1 babérlevél
2 nagy marék bébispenót

frissen őrölt bors
olívaolaj

A lencsével kezdem, mert amíg az elkészül, minden mást is meg tudok csinálni.
Fölrakom főni bő vízben egy babérlevéllel és egy teáskanál sóval a lencsét.
Közben a krumplit lereszelem és a olaj kivételével összekeverem a latkesz többi hozzávalójával, majd hagyom pihenni, míg a lencse kész nem lesz.
Míg ezek elkészülnek, a tejfölt is el lehet keverni a snidlinggel és sóval.
Ha megvan a lencse (ez kb. fél óra, és előtte áztatni sem kell), leszűröm, kiveszem a babérlevelet, meglocsolom olívaolajjal és egy ek. vízzel, beleforgatom a friss spenótot, borsozom és alacsony lángon megfonnyasztom a zöldséget.
A latkeszeket közepes lángon (6/9) kevés olívaolajon készre sütöm.
Már csak a rétegezés van hátra, alulra megy a latkesz, rá egy evőkanál tejföl, a tetejére pedig egy egy kevés a spenótos lencséből.

egyben.jpg

2 komment

Címkék: ünnep spenót főétel előétel

2013.10.17. csütörtök

Spenót, krumpli, tojás

spenotkrumplitojas.jpg


Gyakran szoktam úgy főzni, hogy meglátok egy fotót a világinterneten, amiről úgy érzem, hogy muszáj azonnal megcsinálnom. Ez a taktika sokszor fordítva is működik, ha éppen nincs semmi ötletem, végig szoktam nyálazni a kedvenc éttermeim facebook oldalán a fotókat/ étlapokat és onnan lövök valami szimpit. Most az első verzió történt, a Susogó oldalán futottam bele egy képbe (ott sóska volt a főszereplő), és rögtön tudtam, hogy ez szerelem és nekem is kell.
Azt kell mondanom, hogy nem csalódtam, elképesztően finom ez a fogás. El tudom képzelni egy komoly vacsi előételeként, de főételként is tökéletesen megállja a helyét.

Hozzávalók 1 főre:

-a spenóthoz:
13 dkg forrázott spenót (forrázva mértem)
6 cm póréhagyma karikákra vágva
1 gerezd fokhagyma préselve
5-6 ek. tej
2 ek. mascarpone
1 ek. frissen reszelt parmezán

frissen őrölt fehérbors
egy kevés reszelt szerecsendió
olívaolaj

-a tojáshoz:
1 tojás

egy kevés olívaolaj
fekete hagymamag
pirított szezámmag
egy kevés snidling apróra vágva

-a krumplihoz:
3 szem közepes újkrumpli alaposan megmosva, negyedelve
olívaolaj
nagy szemű só (fleur de sel)

A krumplival kezdem, sütőpapírral bélelt tepsire terítem, sózom és kézzel összekeverem egy löttyintésnyi olívaolajjal majd 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm.
A spenóthoz olívaolajon alacsony lángon puhára párolom a póréhagymát, majd mellédobom a fokhagymát, egy percig pirítom őket, felöntöm a tejjel és mascarponéval, sózom, borsozom, belereszelem a szerecsendiót, belerakom a spenótot, 5 perc alatt összefőzöm őket, botmixerrel pürésítem, majd belekeverem a parmezánt.
A buggyantott tojást sokan sokféleképpen készítik, van, aki örvényt csinál a vízbe, van aki ecetet rak bele, van, aki kombinálja ezt a kettőt, nekem azonban egy másik módszerem van. Egy mélytányérba folpackot fektetek, bekenem olívaolajjal, sózom, ráütök egy tojást, fölhajtom a széleket és egy Ikeás kapoccsal rögzítem, majd forrásban lévő vízben 3-4 perc alatt készre főzöm.
Tálalásnál alulra jön a spenót, rá a krumplik, melléjük pedig a tojás megszórva snidlinggel, hagymamaggal és szezámmaggal.

4 komment

Címkék: spenót főétel előétel

2013.07.23. kedd

Saláta fügével, pármai sonkával és tökmaggal

sonkastokmagossalata.jpg


Ez a fogás az utolsó azok közül, amiket Tomcsányi Dóri diplomamunkájához készítettem.
Nagyon egyszerű, villámgyorsan elkészülő, mégis elég mutatós salátáról van szó.
Mivel ennyire letisztult, azon áll vagy bukik a dolog, hogy milyen alapanyagokat vesz hozzá az ember, ebben az esetben nem érdemes ezen spórolni.
Szerintem szuperül megállja a helyét egy elegáns vacsora előételeként, de kicsit nagyobb adagban tökéletes könnyű vacsoraként is.


Hozzávalók 2 főre:

-a salátához:
fejenként 3 marék vegyes salátalevél (pl.: spenót, mángoldlevél, rukkola, lollo rosso, valeriána)
fejenként 3 szelet pármai sonka
fejenként 1,5 füge negyedelve
fejenként egy marék pirított tökmag
fejenként másfél hónapos retek vékony félkarikákra vágva

-az öntethez:
1 tk. dijoni mustár
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 ek. narancsos fehér balzsamecet (e helyett nagyon jó szerintem a sima fehér balzsamecet és egy evőkanál frissen facsart narancslé)
3 ek. extra szűz olívaolaj

Alulra halmozom a leveleket, rá a sonkát, arra pedig mehet a retek és szépen elrendezett fügék, ezt meglocsolom a kézi habverővel kikevert öntettel (az olaj kivételével minden mehet egybe, az olajat pedig lassú sugárban öntve hozzá folyamatosan keverem), majd megszórom a pirított tökmaggal.

Végül pedig itt a kép a hozzá készült csodás ruháról:



1 komment

Címkék: saláta hús főétel előétel doritomcsanyi

süti beállítások módosítása