Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2009.07.11. szombat

VKF XXVI! - Tonhallal töltött cukkini salátával

tonhallaltoltottcukkini.JPG
Kapóra jött nekem a mostani VKF! kiírás, mivel már egy ideje tervezem megosztani másokkal is ezt a csodás fogást. Vesta olyan nyári előételeket kért tőlünk, amik mind alapanyagaikban, mind technikájukban kötődnek az évszakhoz. Az én ételem főleg a könnyedségével felel meg ennek a követelménynek, illetve ha tökéleteset akarnék gurítani, faszénen sütöttem volna meg a cukkiniket (de mi nem grilleztünk ma, úgyhogy csak ennek a kedvéért nem álltam neki férfiak nélkül tüzet varázsolni).
Már évek óta figyeltem Rovinjban a no pizza, no čevap, no calamari feliratú helyet, és idén végre sikerült is bemennünk. A felirat maximálisan igaznak bizonyult, egy 5 asztalos kis helyiségről van szó, ahol az étlap nagyon rövid és minden fogás nagyon ki van találva, ha valaki arra jár, érdemes ellátogatni (nem a legolcsóbb hely, de talán nyaralás alatt megengedheti magának az ember); itt ettük ezt előételként, és annyira beleszerettem, hogy föl is került az állandó repertoáromba.
Egy komoly vacsora előételeként vagy akár egy könnyű ebéd főfogásaként is el tudom képzelni.

Hozzávalók 5 személyre:

-a cukkinihez:
3 közepes méretű cukkini hosszában 2-4 mm-es szeletekre fölvágva
3 tonhal konzerv (a kicsi Calvo-t használtam)
fél doboz tejföl
egy negyed lime leve
3 tk. tejszín
3 tk. friss kapor nagyon apróra vágva
annyi szál snidling, ahány cukkini készül

olíva olaj

-a salátához:
fejenként 2 marék vegyes saláta levél
fejenként 2-3 db koktélparadicsom félbevágva
fejenként 5-6 fekete olajbogyó
fejenként 5-6 szem kapribogyó
10 dkg félkemény kecskesajt 1x1x1 cm-es kockákra vágva

-a vinaigrettehez:
1,5 tk. magos mustár
1 ek. málnaecet (eredetileg bodzaecetet terveztem, de nem sikerült szereznem)
4 ek. extra szűz olívaolaj

frissen őrölt színes bors

A cukkiniket kevés olíva olajon magas lángon megsütöm (ha jófej vagyok, grillen), majd leitatom róluk a fölösleges olajat, és hagyom őket teljesen kihűlni. A pástétom hozzávalóit villával alaposan összedolgozom, majd nem túl vastagon megkenem vele a cukkiniket, föltekerem és átkötöm a snidlinggel.
A vinaigrettehez a mustárt, az ecetet a sót és a borsot összekeverem, majd habverővel folyamatosan keverem, miközben lassú sugárban hozzáöntöm az olajat. A salátát és a paradicsomot beleforgatom az öntetbe, a tányér közepére rakok belőle, rászórom a sajtot, olajbogyót és kapribogyót és mellérakom a tekercseket. Érdemes mellé karikára vágott baguettet adni.

9 komment

Címkék: hal vkf előétel

2008.11.04. kedd

VKF! XX.- Udonleves garnélával

udongarnelaval.jpg

A mostani VKF! témája a leves. Nagyon kedvelem ezt a műfajt, de ahogy a blogon is látszik, leginkább krémlevest eszem, de azt minden zöldségből. Úgy gondoltam, ha már VKF!, akkor valami menőbbel kéne előrukkolni. Mostanában nagyon népszerű nálunk a japán konyha (heti háromszor rendelünk sushit, ami tudom, hogy nem szép dolog, de állandóan rajzolok, és nem igazán van időm főzni), ezért gondoltam úgy, hogy kelet felé veszem az irányt.
Ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető és nagyon kiadós étel, ha egy vacsorába kéne belekomponálnom, akkor valami csipegetni való előételt adnék és desszertnek maximum gyümölcsöket. De a legjobb hétközapi vacsoraként, amikor úgyis fáradt az ember és nem akar órákat a konyhában tölteni, mivel nagyon gyorsan kész van, és ha egyszer beszerzi az ember az alap hozzávalókat (én a Kapy és Törökvész út sarkára szoktam járni a japán és koreai boltba, de pl. a Culinarisban is kapható minden hozzá), nem is kell külön nyakunkba venni a várost, elég a sarki közértbe beugrani újhagymáért. Alapja a dashi, ami a japán alaplé, amiből akár többet is lehet főzni, aztán lefagyasztani.

Egyéb levesek nálam:

Édeskömény krémleves ricottás szív alakú sült raviolival
Cékla krémleves tormás ricotta galuskával
Gomba krémleves
Póréhagymás cukkini krémleves
Sárgarépa krémleves
Sajtos zöldborsó krémleves

Hozzávalók 4 főre:

-a dashihoz:
1 liter víz
3 dkg bonito pehely
1 kombu lap

-még a leveshez:
1,5 dl szójaszósz (érdemes valami karaktereset választani)
2 ek. mirin
2 tk. cukor

-a galsukához:
1 tojás
10 dkg liszt
1 dl víz
egy csipet só
bő olaj a sütéshez (valami semleges, napraforgó vagy mogyoró pl.)

8 marék bébispenót forrázva (2-3 percig egy kevés vízben)
4 marék zöldborsó (lehet fagyasztott is) megfőzve (2-3 percig egy kevés vízben)
8 tigrisrák (megpucolva, majd kevés mogyoróolajon egy kis sóval hirtelen megsütve)
6-8 szem fafül gomba (először beáztatva majd kevés vízben készre főzve)
2 szál újhagyma zöldje ferdén fölvágva (kb. 2 mm-es karikákra vágva)
40 dkg udon tészta (lehet frisset és fagyasztottat is venni, nálam most friss volt)

A dashihoz az algát kb. 2 centis csíkokra vágom és közepes lángon fölforralom a vízzel, majd kiveszem belőle az algát és beleszórom a bonito pelyhet, amivel még 2 percig főzöm, majd hagyom kihűlni, és csak ezután szűröm le.
A galuskához összekeverem a hozzávalókat, majd bő olajban kisütöm, és konyhai papírtörlőn lecsöpögtetem. A tésztát a csomagoláson lévő utasítás szerint megfőzöm (amit én vettem, azt 2-3 percig kellett, majd a tányér aljára halmozom. Mehet rá külön csoportokban a spenót, a borsó, a garnála, a vékony csíkokra vágott gomba. Az alaplét fölforralom, hozzáöntöm a szójaszósz, mirin és cukor keverékét még egy percig forralom őket (mivel ennyi szójaszósz van benne, a rák kivételével semmit nem kell sózni), majd a tányérba kanalazom a forró levest, a végén rádobom a galsukákat, majd megszórom az újhagymával.

3 komment

Címkék: leves japán rák spenót vkf

2008.09.30. kedd

VKF! XIX!- Chilis csokiláva gyömbérfagyival


Ez a legromantikusabb édesség, amit valaha ettem. Az eredeti recept Chili & Vaniliáé, és amióta először megcsináltam, azóta mindig ez kerül elő, ha dugni akarok (azért néha máskor is, pl. a mostani alkalom sem erről szólt). Korábban boltban vásárolt vanília fagyival ettük, ám amióta nekem is van nagyon trendiszexi fagyigépem (erről majd később, de tuti, hogy mindenkit meg fog enni a sárga irigység), végre előkerült a kívül szilárd, belül folyós chilis csoki tökéletes társa a gyömbérfagyi személyében.

Hozzávalók (2-3 személyre):

-a chilis csokilávához:
1 egész tojás
1 tojássárgája
2 púpos ek. finom szemű kristálycukor
2 lapos ek. liszt
6 dkg vaj
6 dkg jó minőségű étcsoki
1 lapos ek. kakaó
egy csipet nagyon erős chili vagy egy friss chilipaprika (én egy thai csajtól kaptam bikaerős szárítottat, azt használom)
1 csipet fahéj
1 tk vaníliakivonat

-a fagyihoz:
5 tojássárgája
2 dl tejszín
3 dl tej
7 dkg finom szemű kristálycukor
egy kis ujjnyi gyömbér reszelve
egy fél lime leve

A fagyihoz a tej és tejszín keverékét fölmelegítem (csak annyira, hogy még éppen ne forrjon), közben fehéredésig keverem a tojássárgákat a cukorral, majd beleöntöm a tej és tejszín keverékét, összekeverem, majd visszaöntöm a fazékba és lassú tűzön (úgy, hogy ne forrjon), 4-5 perc alatt besűrítem, lehúzom a tűzről, hagyom kihűlni, majd a fagyigépben a szokásos módon elkészítem. Ha nincs az embernek ilyen készüléke, akkor sem kell kétségbe esni, mélyhűtőbe kell rakni a masszát és fél óránként- óránként botmixerrel átturmixolni 6-8-szor.

A csokilávához a csokit a vajjal, a chilivel és a fahéjjal vízgőz fölött megolvasztom (az alsó lábasba vizet rakok, és annak a tetejére ültetem az edényt, amiben olvasztani akarok), közben a tojást a cukorral és a vaníliakivonattal fehéredésig keverem (érdemes robotgépet használni), ha kész beleöntöm a csoki, a vaj és fűszerek keverékét, majd a végén a lisztet és kakaót is belekeverem. Kivajazott és lisztezett souffle formákba öntöm a masszát, majd 230 fokra előmelegített sütőben 8 perc (Chili & Vanilia 6-ot ír, az én sütőmben ennyi kell neki, hogy a kérge megsüljön, de belül folyós maradjon) alatt készre sütöm. Tálaláskor egy gombócot kanalazok mellé a fagyiból.

6 komment

Címkék: édesség fagyi vkf

2008.09.30. kedd

VKF! XIX.- Spenótos ricottás lazactekercs szív alakú grillezett polentával és szarvasgombás mascarpone mártással


Ezt a fogást úgy találtam ki, hogy nagyon romantikus szívecskés legyen, ám történt egy apróbb malőr, hiába tűztem össze nagyon alaposan a szív alakúra a lazacot, amikor kivettem a serpenyőből, nem akart úgy maradni, úgyhogy út közben megelégedtem a tekerccsel, így is maradt benne cukiság.
És akkor most ejtenék egy-két szót a romantikáról. Egy hónapja (najó, igazából több éve) keresek valakit, akinek lehet ilyen vacsorát főzni, de most nagyon ráhajtottam, minden szembejövő hímmel közöltem, hogy a Moha és Sáfrány romantikus vacsorát fog főzni és gyere, de senki nem akart udvarolni, úgyhogy baráti és testvéri vacsora lett belőle, de az öcsém szerint ha egy fiút meg akarok fogni, ezt főzzem neki, úgyhogy ha valaki akar az udvarlócskám lenni, én pedig magam mellett szeretném tudni, előfordulhat, hogy olyan körülmények között is el fog készülni ez a fogás, ahogy most is kellett volna.

Hozzávalók (több, mint két főre, itt a lazacon kívül minden mennyiség 8 emberes adag):

-a lazachoz:
annyi 1x5x20 cm-es lazacfilé, ahányan esznek

frissen őrölt bors
olíva olaj
-a töltelékhez:
fél kg friss vagy fagyasztott spenót (csak ne a krémes legyen)
egy doboz ricotta
1-2 marék frissen reszelt parmezán a reszelő legkisebb lyukán lereszelve
1 gerezd fokhagyma préselve
olíva olaj
szerecsendió

frissen őrölt színes bors

-a polentához:
2 bögre kukoricadara
4 bögre víz

5 dkg vaj
2 marék frissen reszelt parmezán a reszelő legkisebb lyukán lereszelve
olíva olaj

a mártáshoz:
egy doboz mascarpone
2-3 tk. szarvasgombás pástétom (amit sikerült beszereznem, abban több volt a vargánya a kelleténél, de így is meg lehetett enni)


Fölforralom a sós vizet, lassan folyamatosan kevergetve beleöntöm a kukorica darát, majd folyamatosan kevergetve készre főzöm, lehúzom a tűzről, elkeverem benne a vajat és sajtot, majd sütőpapírra borítom kb. 1 cm-es vastagságban és hagyom kihűlni és megdermedni.
A lazacot sózom, borsozom az egyik oldalát vastagom (7-8 mm) megkenem a töltelékkel (ehhez olíva olajon megfuttatom a fokhagymát a szerecsendióval, összefőzöm a spenóttal, hagyom kihűlni és összekeverem a többi hozzávalóval), föltekerem, fogpiszkálóval összetűzöm és teflonserpenyőben egy kevés olíva olajon oldalanként 1,5-2 perc alatt magas lángon készre sütöm (a lazac úgy jó, ha egy egész kicsit nyers marad a közepe). Az eredeti elképzelés szerint a lazacfiléket úgy vágtam félbe, hogy alul egy kis szál összetartsa és mind a két felét föltekertem így egy szív alakot kapva.
A polentát szív alakú sütiformával kiszaggatom,majd olíva olajon mind a két oldalát magas lángot megpirítom.
A szószhoz mindent összeforralok és már lehet is tálalni.

2 komment

Címkék: hal vkf

2008.09.30. kedd

VKF! XIX.- Édeskömény krémleves ricottás szív alakú sült raviolival

Eddig minden VKF! kiírást keresztbe tett ujjakkal olvastam el, mert nagyon aggódtam, hogy valaki le fogja lőni az én témámat, hát többet nem kell izgulnom, jelentem ez most megtörtént. Doctor Pepper romantikus vacsorát kért a pályázóktól.
Szerintem az ilyen jellegű menü úgy jó, ha sok féle étel van benne, de mindenből csak kevés, korábban gyakran estem abba a hibába, hogy rengeteget ettünk, és az éjszaka azzal telt, hogy egymás mellett fetrengtünk az ágyban a hasunkat fogva és az egyetlen mondat, ami a szánkat elhagyta, a "túl sokat ettem" volt.
Általában az ilyen ételsort a főételre szoktam szervezni, ami most lazac volt, ami előtt mindig édeskömény krémlevest csinálok, mert szerintem nagyon kedvelik egymást, ám halkan megjegyzem, nem csak ilyen nemes alkalmakkor kerül asztalra, mivel másnaposságra is ez a legjobb (najó, leszámítva a mekikaját, de ilyet nem illik írni).

Hozzávalók:

-a leveshez:
3 kicsi édeskömény gumó kb. 1x1x1 cm-es kockákra vágva
1,5 szál póréhagyma 4-5 mm-es karikákra vágva
1,5 liter zöldség alaplé
olíva olaj
2-3 dkg vaj
1 dl tejszín

-a raviolihoz:
egy kevés tészta e szerint a recept szerint
bő olaj a sütéshez (napraforgó pl.)
-a töltelékhez:
5 dkg ricotta
fél-1 marék parmezán a reszelő legkisebb lyukán lereszelve

frissen őrölt színes bors

A hagymát és az édesköményt olíva olaj és vaj keverékén 3-5 perc alatt megpárolom, majd felöntöm az alaplével, fölforralom, leveszem alatta a lángot és gyöngyözve forralom addig, amíg meg nem puhulnak a zöldségek, ha ez megvan, botmixerrel összeturmixolom, beleöntöm a tejszínt, még egyet turmixolok rajta, aztán gyorsan fölforralom és mehet is a tányérba.
A tésztát tésztagéppel vékonyra nyújtom, szív alakú sütiformával kiszaggatom, a szélét megkenem vízzel, és egy kis tölteléket halmozok a közepére (ehhez csak összekeverem a hozzávalókat), majd egy másik szívet ráragasztok és bő olajban mind a két felét megsütöm és a leves mellé vagy a tetejére rakom (lehet nyugodtan rá is, ügyesen tud úszni).

Szólj hozzá!

Címkék: leves vkf

2008.08.17. vasárnap

VKF! XVIII.- Cannoli


Mivel olasz ételről van szó, természetesen Locatelli mester művét kaptam elő a receptért, nagyon tetszett az ő verziója is, de olyan régóta várok rá, hogy kipróbálhassam a csodás illatú narancsvirág vizemet, hogy az átalakítás mellett döntöttem. Az eredeti verzió kandírozott gyümölcsökkel, csokival, citrom sziruppal, csoki öntettel és amaretti fagyival készül, az én általam választott hozzátevő viszont annyira domináns, hogy nem tűr meg maga mellett semmit.
Olvastam több helyen, hogy nem egyszerű a mutatvány cannoli sütő nélkül, úgyhogy meg is rendeltem a Dolcében meg egy bartátnőmtől is, ám sajnos ezek még nem érkeztek meg, de gondoltam, hogy én anélkül is, mert mit az nekem, nem lehet olyan nagy ördöngösség. Hát tévedtem, az egész lakást végignéztük, hogy mi lehet ilyen méretű, kerek és hőálló, majd a Helyettes hosszas keresgetés után megjelent egy csőkulccsal és egy fogóval. Probléma megoldva, kezdődhetett a sütés, egészen addig voltam boldog, amíg neki nem álltam, azt hiszem nincs olyan ember a földön, akinek ne emlegettem volna az anyját közben, főleg miután mind a két kezemet szétégettem, de szerencsére a végére belerázódtam, úgyhogy reszkess cannoli, találkozunk mi még! Alul részletesen leírom, hogy hogy kell csőkulccsal és fogóval bő olaj mellett égési sérülés nélkül bűvészkedni.

Hozzávalók:

(1 cup=2,36 dl)

-a cannolihoz:
1+1/3 cup és 2 ek. finomliszt
1,5 ek. finom szemű kristálycukor
10 dkg disznó vagy kacsazsír (én természetesen vajat használtam helyette)
1 tojás plusz még egy kicsi a kenéshez
3 evőkanál édes fehérbor
növényi olaj (pl. napraforgó a sütéshez)
1,5 el. vanília szirup
egy darab 18-19-es csőkulcs
egy darab műszerész fogó

-a vanília sziruphoz (ez csak a tésztába kell, a megadott mennyiségből több lesz):
1/3 cup és egy tk. víz
fél cup kristálycukor
1 vanília rúd

-a töltelékhez:
fél kg ricotta
2 tk. narancsvirág víz
1 narancs és egy citrom lereszelt héja (a reszelő legkisebb lyukán)
2-3 ek. porcukor
2-3 ek. tejszín

porcukor a tetejére

Először a tésztát állítom össze. A vanília sziruppal kezdem, a hozzávalókat egy lábasba öntöm és addig főzőm, amíg a cukor el nem olvad, eközben a többi hozzávalót összegyúrom, majd ha a szirup kihűlt, azt is hozzáadom és homogén masszát gyúrok belőle, majd 2-3 órára a hűtőbe rakom pihenni. Eközben a tölteléket hozzávalóit összekeverem és további felhasználásig félreteszem. Ha a tészta kipihente magát, kezdődhet a művelet. Nagyon vékonyra (1-2 mm-esre) nyújtom és 8-10 cm-es négyzetekre vágom. A csavarkulcsot a négyzet átlójára fektetem, az egyik oldalát ráhajtom, majd a másik kilógó oldalt megkenem tojással és az első fülre ragasztom, így egy hengert kapva (figyelni kell arra, hogy kicsit nagyobb legyen, mint a csőkulcs, hogy egyben le lehessen húzni róla. A kulcson van egy lyuk, azon keresztül célszerű megfogni a fogóval és belelógatni az olajba (a tűzhely fokozata 7/11), oldalanként egy perc alatt kész van. Még melegében kell leszedni a szerkezetrők és papírtörlőre tenni, ha kész vannak, egy habzsákkal beletöltöm a ricotta krémet és megszórom a tetejér porcukorral.

4 komment

Címkék: édesség vkf

2008.08.16. szombat

VKF! XVIII.- Ricottával töltött cukkinivirág sáfránymártással

Amikor Donatellánál járok, szinte mindig ilyet eszem előételnek, egyszerűen ellenállhatatlan, gyönyörű és letisztult fogás. Már régóta tervezgetem, hogy megcsinálom itthon is, de örülök, hogy vártam vele, így Ízbolygó fordulójában ez lehet az egyik pályaművem.
Mivel a fent emlegetett étterem mellett dolgozom, a héten elmentem előtanulmányokat folytatni a tervemhez, de közölték velem, hogy másfél hete nincsen. Rögtön kétségbe estem, mert azt eszeltem ki, hogy a cukkinivirágot innen fogom beszerezni, már azt hittem, hogy mást kell kitalálnom, de isteni szikraként kipattant a fejemből a Culinaris, föl is hívtam őket és szerencsémre éppen volt, egyébként ha nincs ilyen mázlim, akkor sincs tragédia, mert ha az ember hét elején szól, hogy mit szeretne, a hét második felében meg is érkezik (bigup!).
Ha kedvet kapnál hozzá, szerintem érdemes egy komolyabb vacsora első fogásaként felszolgálni.

Egyéb ricottás és túrós receptek nálam:

Körözött (juhtúró)
Padlizsánkrém (juhtúró)
Cékla krémleves tormás ricotta galuskával (ricotta)
Morzsás lazac szarvasgombás, ricottás szív alakú raviolival (ricotta)
Sült ricottás saláta (ricotta)
Spenótos túrógombóc (túró)
Spenótos, ricottás ravioli madárbegy salátás gorgonzola szósszal (ricotta)

Hozzávalók:

-a cukkinivirághoz:
6 db cukkinivirág
1 doboz (25 dkg) ricotta
2-3 dkg reszelt parmezán (a reszelő legkisebb lyukán lereszelve)
4 bazsalikom levél nagyon apró darabokra vágva

frissen őrölt bors
olíva olaj

-a mártáshoz:
2 dl tejszín
0,5-1 dl száraz fehérbor
1 zacskó sáfrány (0,12 g)
fél gerezd fokhagyma préselve
2 dkg vaj


Érdemes a mártással kezdeni, mivel annak több időre van szüksége, hogy sűrű legyen. Egy lábasba öntöm a bort, beleszórom a sáfrányt és a fokhagymát és magas lángon addig főzöm, amíg el nem párolog belőle az alkohol, ha ez megtörtént, felöntöm tejszínnel, sózom, beledobom a vajat és mérsékelt lángon besűrítem.
A töltelékhez összekeverem a hozzávalókat, a ricottát, a parmezánt, a bazsalikomot, a sót és a borsot. A cukkinivirág bibéit letöröm, megmosom, majd megszárítom őket, és egy habzsák vagy egy lyukas zacskó segítségével teletöltöm. Az első kettőt serpenyőben próbáltam megsütni, de csúfos kudarcot vallottam, lehetetlen megfordítani és tutira kifolyik belőle a töltelék, úgyhogy egy kisebb hiszti után kitaláltam, hogy inkább áttérek a sütőre. Nálunk van partygrill, én abban csináltam, de ennek hiányában érdemes a sütő legmagasabb fokozatát használni (és előmelegíteni azt). A cukkinit és virágát egy ecsettel megkentem olíva olajjal, sózom és 5-6 perc alatt készre sütöm, majd tányérra szedem és meglocsolom a mártással.

2 komment

Címkék: vkf előétel

2008.07.20. vasárnap

VKF! XVII- Grillezett zöldséges saláta.

Nagyon örültem a mostani témának, mivel 1-2 hónapja szinte csak salátán élek. Hatalmas terveim voltak, arra gondoltam, hogy majd jó háziasszonyként 3 fogásos saláta vacsorát fogok főzni, lesz előétel, főétel és desszert, ám mostanában költözött az iroda a Paulay Ede utcai Falafel közelébe, úgyhogy ott szoktam a megfelelő mennyiséget belapátolni, tehát elmaradt a menőzés, helyette ez az egyszerű, de nagyon finom saláta a pályaművem.
Először Rovinjban csináltam ilyet, és annyira beleszerettem, hogy rögtön felkerült az állandó étlapra. Ha a salátát főételként eszem, én szeretem, ha hideg és meleg is van benne, ettől lesz komplett egész a fogás, illetve fontosnak tartom, hogy megfelelő mennyiségben legyen benne minden tápanyag és ez pont ilyen, sok zöldség de a fehérje és szénhidrát sem hiányzik belőle.
Érdemes előtte levest enni, mi ezt választottuk és tökéletesnek bizonyult, bátran ajánlom valami könnyű desszerttel kiegészítve akár lányfelszedős vacsiként is.

Más saláták nálam:

Grillezett avokádós saláta padlizsánkrémmel töltött paradicsomos tortillával

Spenótos csicseriborsós sültcékla saláta
Sült ricottás saláta
Újragondolt nizzai saláta

Hozzávalók:

-a salátához:
1-2 marék vegyes saláta
1 marék rukkola
1-2 szem héjában főtt krumpli meghámozva, hasábokra vágva, sózva és kevés olíva olajon megpirítva
1 marék csiperke hajszál vékonyra vágva és olíva olajon sóval és frissen őrölt borssal hirtelen megsütve
8 szál zöldspárga 3-4 centis csíkokra vágva és olíva olajon sóval és borssal megsütve (hehe, most lebuktam, hogy milyen régen csináltam ezt, szezonon kívül én cukkinivel helyettesítem)
1 szál sárgarépa 1x1x3 centis csíkokra vágva
3 dkg füstölt lágysajt
1/4 marék kapribogyó
fél marék fekete olajbogyó
fél marék parmezánforgács
egy kevés pirított fenyőmag a tetejére

-az öntethez:
1 csapott teáskanál mustár
1 kis gerezd fokhagyma préselve
2 dl natúr joghurt (érdemes folyósat választani)

frissen őrölt bors

Alulra kerül a saláta, rá a rukkola, aztán jöhet a sárgarépa, majd a füstölt sajt. Ezután kell rálocsolni az öntet nagy részét, így nem áztatja el a sült zöldségeket. Erre rakom a krumplit, majd a spárgát és a tetejükre a gombát, aztán rászórom a parmezánt és egy egész kicsi öntetet, majd mehet az olaj-, és kapribogyó, a tetejére pedig a fenyőmag, és lehet is enni. Sokan úgy szeretik a salátát, ha legalább egy napos, mert szerintük akkor jó, ha összeérnek az ízek, én ezzel nem értek egyet, szerintem ez a fajta étel akkor jó, ha friss, ezt a verziót pedig a forró zöldségek miatt muszáj rögtön enni.

2 komment

Címkék: saláta vkf

süti beállítások módosítása