Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2008.04.11. péntek

Sültpaprika krémes, cukkinis lasagne



Már régóta vágytam lasagnére és azon morfondíroztam, hogy hogyan is lehetne valahogy máshogy megközelíteni a kérdést, mint általában szoktam. Aztán beugrott a halas VKF!-re készített padlizsántorony, amiből akkor megmaradt egy kis paprikakrém, amit másnap spagettivel ettem és nagyon finom volt. Ehhez automatikusan társult a cukkini is, így született meg a vacsora gondolata.
Be kell, hogy valljam, egy kicsit gonosz is voltam, mert tudtam, hogy az öcsém nem tud ellenállni egy sütőből kivett nagy tál gőzölgő tésztának, de utálja a zöldségeket, különösen a paprikát, de úgy éreztem, hogy ebben a formában talán értékelni fogja és igazam is lett, meg tudta enni, sőt az én drága Orsi barátnőm is többször vett belőle, pedig ő is hasonló véleménnyel van erről zöldségről, mint a Gábojka. Úgyhogy ajánlom ezt azoknak, akik késztetést éreznek, hogy valakivel addig általuk nem kedvelt ízeket szerettessenek meg.

Hozzávalók:


35 dkg lasagne tészta (én most szárazat használtam, lehet frisset is vagy házit attól függően, hogy mennyi időnk van vagy mit találunk a boltban)
5 dkg reszelt karaván
5 dkg reszelt ementáli
2 csomag mozzarella

a paprikakrémhez:
6 megtermett pritamin paprika
4 gerezd fokhagyma préselve
1 kis doboz mascarpone
1 dl tejszín
friss bazsalikom
olíva olaj

frissen őrölt bors

a cukkinihez:
3 közepes méretű cukkini ellipszis alakúra vágva (kb. 3 mm vastag)
olíva olaj

frissen őrölt bors

a besamellhez:
4-5 dkg vaj
3 evőkanál liszt
5-7 dl tej (annyit kell önteni rá, hogy a szokásosnál hígabb legyen a mártás)
szerecsendió


A paprikákat 200 fokos sütőben addig sütöm, amíg kicsit meg nem feketedik a héjuk, majd egy uzsonnás zacskóba rakom őket, és hagyom kihűlni (erre azért van szükség, mert így könnyen le lehet húzni a héjukat).
Ha ezzel kész vagyok, olíva olajon megfuttatom a fokhagymát, rádobom a mostanra már pucér paprikákat, sózom, borsozom és hagyom 1-2 percet főni, majd botmixerrel pürésítem, aztán hozzáadom a mascarponét és a tejszínt, hagyom még egy kicsit a tűzön, és a végén beletépkedem a bazsalikom leveleket.
A besamellhez a vajon megfuttatom a lisztet, fűszerezem és fokozatosan öntöm rá a tejet, miközben közepes lángon főzöm és kézi habverővel keverem addig, amíg el nem fogy az összes hozzávaló.
A cukkiniket nagy lángon mindkét oldalukat sózva, borsozva hirtelen átsütöm. Ekkor kezdődhet az összeállítás. Alulra egy réteg paprikakrém kerül, rá egy réteg tészta (maradhat köztük egy kis hely), erre egy réteg besamell, aminek egy kevés sajtot halmozok a tetejére (a mozzarellát nem, mert az a tetejére megy), utána megint tészta következik paprikakrémmel betakarva, cukkinik, majd megint tészta, besamell és sajt, amíg el nem fogynak az alapanyagok. Én besamellel szoktam befejezni, aminek a tetejére már csak a mozzarella kerül. 190 fokos sütőben addig sütöm, amíg meg nem pirul a teteje.

5 komment

Címkék: tészta

2008.04.07. hétfő

Cékla krémleves tormás ricotta galuskával

Egész télen foglalkoztatott a cékla krémleves gondolata, ám időhiány miatt soha nem jutottam el a megvalósításig. Most azonban megünnepelve a sok leadást, korán keltem föl és ellátogattam a piacra, ahol rám mosolyogtak ezek a zöldségek és rögtön megszületett az ötlet, hogy milyen formában is kéne nekiállni ennek a levesnek, és az sem volt mindegy, hogy lassan a cékla szezon végére érünk, úgyhogy én most ünnepélyesen ezzel az étellel búcsúzom a téltől.

Hozzávalók:

-a leveshez:
2 közepes méretű cékla meghámozva és 1x1x1 cm-es kockákra vágva
2 kicsi krumpli 1x1x1 cm-esre darabolva
1 nagy szál póréhagyma karikákra vágva
1,5 liter zöldség alaplé
1 dl tejszín
3 dkg vaj
olíva olaj

-a galuskához:

250 g ricotta
2 evőkanál liszt
1 tojás
2 marék parmezán
2 teáskanál asztali torma

frissen őrölt bors


Vajon és olajon közepes lángon kb. 5 percig párolom a céklát és a hagymát, majd felöntöm az alaplével. Nagy lángon fölforralom, beledobom a krumplit és hagyom gyöngyözve forrni, amíg puhára nem főnek a zöldségek.
Eközben összekeverem a galuskához a masszát és hagyom pihenni.
Ha megfelelő állagúak a zöldségek, botmixerrel turmixolom, hozzáöntöm a tejszínt és még egyet forralok rajta.
A galuskákat két evőkanál segítségével formázom és lobogó sós vízben 1-2 perc alatt készre főzöm, majd a tányérba szedett levesbe rakom.

5 komment

Címkék: leves cékla

süti beállítások módosítása