Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2015.06.04. csütörtök

Sajtos gofri

sajtosgofri.jpg

Amikor kislány voltam, a szülinapi tortám is spenótos és gombás volt. Azóta már szeretem az édességet, de ha létezik, inkább a sós verziót választom (pl. túrógombóc), és nincs ez másképp a gofrival sem.
Ez a recept is nagyon jó barátom, mióta először csináltam, mivel pillanatok alatt kész van és nagyon jól lehet variálni attól függően, hogy mi van éppen itthon. A tésztába kerülhet pl. spenót, zöldfűszerek, paradicsomszósz és a sajtokkal is lehet variálni. A tetejére pedig tényleg bármit el tudok képzelni, amihez éppen kedve van az embernek, szerintem érdemes tejfölös alappal csinálni, mert jól kiegészíti a sült sajtot, és ebbe mehet bármilyen zöldfűszer, rá pedig sült zöldségek, fűszerek, sonka, kolbászchips, attól függően, hogy ki mit talál otthon.
Szerintem nagyon jó reggelire, akár vendégeknek is, de mi már ettük vacsira is, amikor nem jött senki és nem kellett valami komollyal előrukkolni.

Hozzávalók 6-8 darabhoz:

-a gofrihoz:
8 dkg puha vaj (fontos, hogy tényleg puha legyen, ha nincs ideje az embernek, mikróban vagy sütőben 50 fokon pillanatok alatt felenged)
20 dkg finomliszt
8 dkg darált sajt (érdemes egy kicsit markánsabb ízűt használni, pl. ementálit)
2 púpos ek. tejföl
1 tojás
egy csapott tk. sütőpor
200-220 g tej (ez függ a lisztből, érdemes fokozatosan adagolni)
egy tk. só

-a tejfölhöz:
egy pohár tejföl (140 g)
egy kis csipet nagy szemű só
4-5 levél medvehagyma (amikor nincs szezon, mehet bele újhagyma vagy snidling) apróra vágva
5-6 levél friss bazsalikom apróra vágva

-a tetejére:
4 szem gomba a képen láthatóra vágva magas lángon egy kevés olívaolajon sóval és borssal megsütve
pár zöld levél apróra vágva (nálam medvehagyma, de szezonon kívül snidling, újhagyma zöldje, vagy bármi, amit kíván az ember)

A tészta hozzávalóit kézi habverővel összekeverem (egy nokedli tészta állagot kell kapni), majd gofrisütőben megsütöm.
A tejfölt összekeverem a sóval és fűszerekkel, a kisült gofrik tetejére halmozom, arra mehet a gomba, majd megszórom a zölddel.

sajtosgofri2.jpg

2 komment

Címkék: reggeli spenót sós süti gyorsétkezde

2014.08.03. vasárnap

Sós perec

perec_1.jpg

Ezt a receptet egy régi kedves iskolatársamnak küldöm sok szeretettel, akinek még tavaly ígértem meg Instagramon, hogy föl fog kerülni a blogra. Kedves Judit, remélem nektek is annyira fog ízleni, mint nekem!
Sok receptet néztem meg és azokból gyúrtam össze a sajátomat, ami határozottan jól sikerült. Mostanában ettem perecet klasszikus helyen is (állatkertben), de volt benne valami rossz minőség íz. Ebben a receptben megvan minden, amitől a perec finom és hiányzik belőle az, ami a boltiakban rossz.
Ha más formában süti az ember (egyenes kifli), akkor péksüteménynek is ideális (Horvátországban van ilyen az összes pékségben).
Szerintem tökéletes vendégváró, de akár reggeli is lehet vagy filmnézős nassolni való.


Hozzávalók 5 kisebb perechez:

-a tésztához:
25 dkg finomliszt
1 csapott tk. só
1 tk. cukor (kristály)
3,5 g szárított élesztő
1,5 ek. étolaj
16 dkg tej

-a tetejére (nem fog elfogyni az összes):
1 ek. finomliszt
0,5 ek. só
egy kevés víz (kb. 0,25 dl)

a főzéshez:
1,5 tk. szódabikarbóna (nálam 1 liter vízhez ment ennyi, ha nagyobb edényben csinálja az ember, érdemes a szódabikarbóna mennyiségét is növelni)

A tésztával kezdem, a száraz hozzávalókat egy villával összekeverem, majd beleöntöm a tejet és olajat, ekkor még mindig villával dolgozva összekeverem kicsit, majd homogén tésztává dagasztom kézzel (lehet géppel is). Letakarva hagyom duplájára kelni, ez a hőmérséklettől függ, hogy mennyi időt vesz igénybe (meleg lakásban kb. 1 óra, de lehet egy éjszaka alatt is a hűtőben).
A tésztát 5 egyenlő részre osztom (vagy amekkora pereceket szeretne az ember, nekem most ez a közepes méret volt a cél), hosszú hengereket formázok belőle (kb. 2 cm átmérővel), majd pereceket hajtogatok. Ha megvannak, vizet forralok, beleöntöm a szódabikarbónát és oldalanként 5 másodperc alatt előfőzöm a pereceket. Sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm őket. Mikor elkezdenek színt kapni, akkor húzom ki őket és locsolom meg a mázzal (aminek a hozzávalóit csak össze kell keverni), majd visszatolom kb. 2-5 percre a sütőbe, hogy teljesen átsüljenek és a máz is megszilárduljon. Sokan kenik meg tojással sütés előtt, én kihagytam, mert a fejemben nem tojásos a perec, de aki fényesebben szeretni, tehet rá.

egyutt.jpg

 

26 komment

Címkék: reggeli magyar buli sós süti

2014.03.13. csütörtök

Medvehagymás, füstöt sajtos háromszögek

DSC_0057a.jpg

Szombaton lemezlovas voltam, ami azt jelenti, hogy vasárnap eléggé másnaposan keltem föl, amit gyorsan orvosolni kellett. Zsófinál láttam hasonló sütiket, ami elég gyorsnak tűnt, úgyhogy átszerkesztettem a saját igényeim szerint. Mivel elég jól sikerült, fölraktam róla képet az Instagramra illetve a facebookra, és azt kell, hogy mondjam, ennyien nem kértek még el receptet, azóta is folyamatosan jönnek a kommentek, levelek és hívások, hogy küldjem át, úgyhogy íme, mostantól bárki megtalálja itt. Szerintem nagyon finom reggelire, de bulira is szívesen csinálnám, vagy akár leves mellé.

Hozzávalók:

12,5 dkg finomliszt
1 tk. só
1 tk. sütőpor
8 dkg reszelt ementáli a reszelő nagy lyukán lereszelve
5 dkg füsöt sajt apró kockákra vágva (ehhez szerintem a parenyica passzol)
15 levél medvehagyma apróra vágva
1 tojás (ebből egy kicsit félre kell tenni a kenéshez)
7,5 dkg hideg vaj kockákra vágva
1 ek. tejföl

A lisztet összekeverem a sóval és sütőporral, majd elmorzsolom benne a vajat. Ezután hozzáadom a sajtokat, a medvehagymát, összekeverem őket, majd a tojással és tejföllel homogén tésztát gyúrok.
Kinyújtom kb. 1 cm vastagra (lisztezni kell közben), tetszőleges méretű háromszögekre vágom, megkenem a maradék tojással, aztán sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm (függ a sütőtől, de kb. 10-15 perc alatt van kész).

egyben_2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: reggeli buli sós süti

2013.12.31. kedd

Diós, gombás, gorgonzolás torták

gombastorta.jpg

Gyakran van olyan, hogy az embernek kevés ideje van főzni, olyankor az egyik legjobb megoldás a leveles tészta. Ez a süti 20 perccel azután tálalható, hogy az ember belép a konyhába, mégis rengeteg dicséretet lehet bezsebelni vele. Ráadásul a variációk száma is végtelen attól függően, hogy mi van a hűtőben (hamarosan mutatok pár példát a facebookon). A korábban említett okok miatt úgy érzem, hogy ez ideális fogás a szilveszteri házibulit tartó háziasszonyoknak, és ha sok készül belőle, kisebb eséllyel verik szét a házat a kedves vendégek.

Végezetül pedig ezzel a recepttel szeretnék nagyon boldog új évet kívánni a kedves olvasóimnak!

Hozzávalók 8 kb. 20x10 cm-es tortácskához:

-a torta alaphoz:
egy 275 g-os friss leveles tészta fele 8 egyenlő részre vágva

-a tetejére
4 db friss shitake gomba vékony szeletekre vágva (bármilyen gombával készülhet attól függően, hogy mit talál az ember, de lehet csak csiperkével is)
4 db csiperkegomba vékony szeletekre vágva 
1 gerezd fokhagyma vékony karikákra vágva
egy kevés parmezán forgács a tetejére
apróra vágott snidling a tetejére
4 dkg parenyica apró darabokra vágva
frissen őrölt színes bors
nagy szemű só
olívaolaj

-a krémhez:
1 nagyobb marék dió száraz serpenyőben megpirítva
4 ek. krémsajt
7 dkg gorgonzola

A tészták szélére 1 cm-es peremet karcolok késsel (kb. a feléig vágom be), majd betolom a 230 fokra előmelegített sütőbe és félig megsütöm (akkor jó, ha már kezd kis színt kapni).
Eközben minden mást meg lehet csinálni. Érdemes a krémmel kezdeni, amihez a diót a sajttal és krémsajttal mozsárban összedolgozom, majd megkenem vele a félig sült tortákat, rászórom a reszelt sajtot és készre sütöm őket.
Közben a gombákat magas lángon egy kevés olívaolajon hirtelen megsütöm, mikor már kezd szép színe lenni, akkor sózom, borsozom és dobom mellé a fokhagymát, majd jöhet az összeállítás.
A sült gombát a tortákra halmozom, megszórom a parmezánnal, meglocsolom olívaolajjal és a tetejére mehet a snidling.

Szólj hozzá!

Címkék: buli főétel előétel sós süti gyorsétkezde

2012.11.17. szombat

Sajtos fánk

sajtosfank.jpg


Bocsánat, hogy megint egy sós süti, ígérem, hamarosan lesz más is, de ez sajnos annyira finom, hogy itt a helye. Ma reggelizés közben szokásomhoz híven gasztroblogokat nézegettem és akkor akadtam rá erre a receptre, amit muszáj volt azonnal megcsinálnom. A forrás Bouillabaisse blogja, és akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy megkérjelek, írjál még sokat, szuper a blogod és hiányzik!
Az a csodás ebben a sütiben, hogy a többivel ellentétben 10 perc+ a sütés alatt kész van és egyáltalán nem macerás, bárki meg tudja csinálni, úgyhogy hajrá!

Hozzávalók:


5 dkg vaj

145 ml víz
6 dkg finomliszt
2 egész tojás
1 tk. só
6 dkg reszelt sajt (a reszelő közepes lyukán lereszelve) (Gruyère pl.)

Közepes lángon megolvasztom a vajat a vízzel, hozzáadom a sót és a lisztet, és addig kavarom, amíg össze nem áll egy gombóccá, ha ez megvan, leveszem a tűzről, egyenként elkeverem benne a tojásokat (kézi habverő ajánlott), majd belekeverem a sajtot. Sütőpapírral bélelt tepsire kiskanállal halmokat rakok (vigyázat, nagyon meg fognak nőni), majd 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm (ez kb. 20 percig tart, de sütő függő).

12 komment

Címkék: sós süti

2012.05.08. kedd

Sajtos rúd 2.0

sajtosrud2.jpg


Ez egy nagyon finom sajtos rúd, ami az előző verzióhoz képest kicsit kevésbé sziszifuszi, mivel nem kell olyan vékonyra vágni, illetve ennek külön a tetején is van sajt.
Utazáshoz, vendégvárónak, de akár leves mellé is tökéletes (ebben az esetben érdemes hosszabb rudakat csinálni).

Hozzávalók (2 tepsihez):
 
20 dkg finomliszt
15 dkg hideg vaj felkockázva
1,5 tk. só
3 ek. tejföl
13 dkg darált sajt (10 dkg ementáli, 3 dkg füstölt sajt (pl. Karaván))
egész tojás felverve a kenéshez
 

A lisztet összekeverem a sóval és a sajt felével, elmorzsolom benne a vajat, és a tejföllel homogén tésztát gyúrok belőle, majd fél órára a hűtőbe teszem pihenni. A sütőt előmelegítem 200 fokra. A tésztát kb. fél centi vastagra nyújtom, megkenem tojással, megszórom a maradék sajttal, szimpatkus méretű rudakra vágom (nálam kb. 0,8x10 cm-esek), majd készre sütöm.

2 komment

Címkék: sós süti

2011.07.10. vasárnap

Sajtos tallér

sajtostaller.jpg
Már évek óta vadásztam ostyasütőre, de sehol nem sikerült megtalálnom a megfelelő darabot egészen mostanáig. Aki szintén vágyik egy ilyen szerkezetre, most még megveheti az Aldiban.
Komoly dilemmát okozott, hogy az első dolog házi fagyitölcsér vagy sajtos tallér legyen-e, végül amint az a címből is kitűnik, az utóbbi mellett döntöttem, és a 40 fok és hosszú sütögetés ellenére sem bántam meg.
Sok féle recept van a neten, nagyjából hasonló alapanyagok vannak az összesben, én elolvastam jópárat és abból gyúrtam össze a saját verziómat.

Hozzávalók kb. 80-90 tallérhoz:


30 dkg finomliszt

10 dkg hideg vaj
10 dkg darált ementáli
1 tojás
1 kk. szódabikarbóna
só (kb. 2 tk., de kóstolni kell)
őrölt kömény
kb. 1 dl tejföl (ez függ a liszt minőségétől, egy linzer szerű keményebb tésztát kell kapni)

A szilárd hozzávalókat összekeverem, elmorzsolom benne a vajat, összekeverem a tojással és annyi tejföllel, amitől összeáll a tészta. Fél órát pihentetem hűtőben, majd kb. 1,5-2 cm átmérőjű gömböket formázok belőle, kilapítom őket, és az ostyasütőben készre sütöm.

2 komment

Címkék: buli sós süti

2011.04.16. szombat

Sajtos rúd

sajtosrud.jpg

A mi családunkban nagy hagyománya van a sajtos rúdnak, az anyukám meg a nagymamám is csodásakat szokott sütni, ám az ő verziójuk általában vastagabb, és sajttal van megszórva a teteje. Ezt Maxnál találtam, és az első sütés óta folyamatosan készül, mindenki függő lett, aki evett belőle. Nincs olyan alkalom, amikor ne működne, de én utazásra szeretem a legjobban vinni. Másnap a legjobb, de ha azt akarjuk, hogy maradjon belőle addigra, komoly veszekedésekre kell felkészülni!

 
Hozzávalók:
 
25 dkg finomliszt
13 dkg hideg vaj
1 dl joghurt
10 dkg darált ementáli
1,5-2 tk. só
egy tojássárgája egy kevés sóval elkeverve
 
A lisztet összekeverem a sóval (kb. 2 tk.) és a darált sajttal, elmorzsolom benne a vajat, majd összedolgozom a joghurttal (ha nem áll össze a tészta, hozzáöntök egy kis vizet). Legalább fél órára a mélyhűtőbe teszem. 3 részletben szoktam sütni, tehát az első harmadot kinyújtom 2-3 mm vastagra (a többi tésztát visszateszem a mélyhűtőbe), megkenem a tojással, majd vékony csíkokra vágom (2-3 mm), és 175 fokra előmelegített sütőben készre sütöm, majd így járok el a maradék 2 adag tésztával is.

15 komment

Címkék: sós süti

süti beállítások módosítása