Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2009.09.06. vasárnap

Fetás, kesudiós, sült kápia paprika krémes kosárka

kapiapaprikakremeskosarka.jpg
Ezt az ételt az Odeonban rendezett Gasztrovizuális hétvégére vittem. A rendezvény témája a táj jellegű zöldségek és gyümölcsök voltak, amivel nekem igencsak meggyűlt a bajom. Már egy hónappal az esemény előtt elkezdtem kutatni utánuk, ám nem igazán jártam sikerrel, úgyhogy igyekeztem a magyar alapanyagokra helyezni a hangsúlyt. Meglepő módon 1-2 kivételtől eltekintve szinte mindenből sikerült olyat találnom, amit őstermelők árultak (igaz, ehhez szükség volt 2 piac végigjárására). De nagyon biztatónak tartom a helyzetet, rengeteg fogást vittem, tehát sok alapanyagra volt szükségem és a legváratlanabb termékekből is sikerült az általam fölállított kritériumrendszernek megfelelőt találnom, ehhez a most bemutatott kosárkához pl. sikerült házi fetát beszerezni a biopiacon (a másik forrás a korábban már sokat dícsért MDF piac volt), illetve érdekesség képpen vittem fantasztikus bébizöldségeket a Babakertből.
Ezt az étel szerintem ideális bulikon illetve előételnek vagy üdvözlőfalatnak egy komolyabb vacsora alkalmával, a krém pedig kapribogyóval és fenyőmaggal tökéletes tésztára.

A menü, amit a rendezvényre vittem:

-piros és sárga datolyaparadicsom (hosszúkás koktélparadicsom) fokhagymasnidlinges, bazsalikomos kecskesajtkrémmel töltve, a tetejükön sarkantyú illetve borágó virággal
-piros és sárga datolyaparadicsom kapros tonhalkrémmel töltve, a tetjükön kapribogyóval, retekcsírával és snidlinggel
-körözöttel töltött kígyóuborka karikák pritaminpaprikával és retekcsírával
-minibagelek tojáspástétommal, salátával, koktélparadicsommal és pritaminpaprikával töltve, illetve rukkolás, zöldfűszeres sajtkrémes, paprikás olajbogyós változatban
-juhtúrós padlizsánkrémmel, salátával, pritaminpaprikával és olajbogyóval töltött tortilla karikák
-lazacos, tormahabos kosárka
-pestós sajtkrémmel töltött kosárka szárított paradicsommal, rukkolával, fenyőmaggal és parmezánforgáccsal
-gorgonzolakrémes kosárka rukkolával, körtével és dióval
-fetás, kesudiós sült kápiapaprika krémes kosárka

Hozzávalók:

-a kosárkához:
1 csomag leveles tészta
1 felvert tojás a ragasztáshoz (a tésztát nem kell tojással megkenni)

-a krémhez:
1 db kápia paprika
2-4 dkg pirított kesudió
4 dkg feta
fél csomag Philadelphia sajtkrém
fél gerezd fokhagyma préselve

frissen őrölt színes bors

-a tetejére:
madárbegy saláta vagy rukkola
pirított kesudió
retekcsíra
feta
kígyóubroka csíkok

A krémhez a paprikát 200 fokra előmelegített sütőben feketedésig sütöm, majd műanyag zacskóban pihentetem (így könnyű lehúzni a héját), majd megpucolom (fontos, hogy ne maradjon benne mag), és a többi hozzávalóval turmixban pürésítem.
A kosárkákhoz a 3-4 mm vastagságúra nyújtott tésztából 5-6 cm átmérőjű köröket vágok, amik felének a közepéből 3-4 cm átmérőjű köröket szaggatok ki, az alaplapra tojással ráragasztom a kereteket (a megmaradt közepeket meg lehet kenni tojással, megszórni sajttal) és 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöm, hagyom kihűlni és a felpúpozódott közepüket kézzel lenyomkodom.
Alulra rakok 1-2 levél rukkolát vagy salátát, erre mehet a krém (kb. egy teáskanálnyi), majd a csíra, a feta, a kesudió és az uborka.

4 komment

Címkék: buli előétel

süti beállítások módosítása