Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2011.04.16. szombat

Sajtos rúd

sajtosrud.jpg

A mi családunkban nagy hagyománya van a sajtos rúdnak, az anyukám meg a nagymamám is csodásakat szokott sütni, ám az ő verziójuk általában vastagabb, és sajttal van megszórva a teteje. Ezt Maxnál találtam, és az első sütés óta folyamatosan készül, mindenki függő lett, aki evett belőle. Nincs olyan alkalom, amikor ne működne, de én utazásra szeretem a legjobban vinni. Másnap a legjobb, de ha azt akarjuk, hogy maradjon belőle addigra, komoly veszekedésekre kell felkészülni!

 
Hozzávalók:
 
25 dkg finomliszt
13 dkg hideg vaj
1 dl joghurt
10 dkg darált ementáli
1,5-2 tk. só
egy tojássárgája egy kevés sóval elkeverve
 
A lisztet összekeverem a sóval (kb. 2 tk.) és a darált sajttal, elmorzsolom benne a vajat, majd összedolgozom a joghurttal (ha nem áll össze a tészta, hozzáöntök egy kis vizet). Legalább fél órára a mélyhűtőbe teszem. 3 részletben szoktam sütni, tehát az első harmadot kinyújtom 2-3 mm vastagra (a többi tésztát visszateszem a mélyhűtőbe), megkenem a tojással, majd vékony csíkokra vágom (2-3 mm), és 175 fokra előmelegített sütőben készre sütöm, majd így járok el a maradék 2 adag tésztával is.

15 komment

Címkék: sós süti

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr445650959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helyettes 2011.04.16. 20:11:04

veszélyes, mert a fogyókúrázós erdei séta is utazássá válhat tőle......

Moha és Sáfrány 2011.05.01. 11:43:35

meg hogy seta, inkabb erdei sunyulas! :)

Meleron 2011.05.21. 21:05:47

Gratulálok a zamatos bloghoz:-) csak erre tévedtem véletlenül..szépet jót

Meleron

Moha és Sáfrány 2011.05.25. 12:29:20

Kedves Meleron!

Nagyon szépen köszönöm!

Claire 2011.06.23. 00:15:11

You have an informative blog. I’ve learned something from it. I do have mine too www.claire-fernandez.blogspot.com... Thanks

zs 2011.07.31. 17:37:04

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

zs 2011.07.31. 17:37:55

a sajtos rúd jobb mint a cataflam!!

Moha és Sáfrány 2011.07.31. 21:33:09

<3

Anonymous 2011.10.08. 15:14:02

nem főzöl túl gyakran mostanság :)

Moha és Sáfrány 2011.10.09. 13:13:58

dehogynem, minden nap fozok, csak sajnos a blogolas megy nehezebben, de ma belecsapok a lecsoba!

ladiher 2011.12.17. 15:17:22

bocs, tojás? megkened a tetejét?

ladiher 2011.12.17. 15:19:14

aha, nem olvasok figyelmesen.

Moha és Sáfrány 2011.12.17. 16:10:32

ugy latom valaszoltal is magadnak :)

Zizita 2011.12.17. 20:08:02

Megsutottem, jo lett, de azok finomabbak, amiket szelesebbre hagytam. Csinaltam egy egesz makos, egy romai komenyes es egy szezammagos verziot, az utobbinak van a legnagyobb sikere. Koszi!

Moha és Sáfrány 2011.12.18. 13:15:14

orulok, hogy bejott! :)
süti beállítások módosítása