Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő

2009.07.06. hétfő

Sárgarépafasírt spenótos krumplipürével

sargarepafasirt.JPG
Ezt a fogást a Fényérzékenyen láttam, és rögtön beleszerettem. Az oldal tanulsága szerint a Kőlevesben ette a szerző, gyanítom, hogy napi ajánlat volt, mert az állandó étlapon nem találtam. Mindenesetre hálás vagyok neki, mert csodás ötletet adott. Ráadásul ez a fasírt nagyon jól használható más formában is, pl. sütőben sütve keménytojással a közepén vagy még kisebb gombócokat csinálva buliban zöldfűszeres tejfölbe mártogatva. A krumplipüré pedig a hagyományos családi verzió egészen addig a fázisig, amíg össze nem keverem a spenóttal.
Szerintem csodás hétköznapi vacsora vagy ebéd és a fasírtokat elő lehet készíteni majdnem teljesen, a kisütés előtti fázisig.

Hozzávalók:

-a fasírthoz:
4 nagyobb sárgarépa a reszelő nagy lyukán lereszelve
1-1,5 zsömle tejbe áztatva és ledarálva
3 tojás
3 marék zabpehely szintén tejbe áztatva
3 szál újhagyma apróra vágva és olíva olajon megfonnyasztva
3 gerezd fokhagyma préselve
1 tk. őrölt kömény
2 marék parmezán a reszelő közepes lyukán lereszelve
frissen őrölt színes bors
annyi zsemlemorzsa, ami ahhoz kell, hogy összeálljon a massza (1-2 marék)

panko (ebbe forgatom bele a fasírtokat)
olaj a bő olajban való sütéshez

-a spenótos krumplipüréhez:
4 nagy szem krumpli meghámozva és 2x2x2 cm-es kockákra vágva
5 dkg vaj
2,5 dl meleg tej
1 gerezd fokhagyma
10 dkg bébispenót
olíva olaj


A fasírthoz a panko és az olaj kivételével összekeverem a hozzávalókat, hagyom 20-30 percet pihenni, majd 3-4 cm-es átmérőjű golyókat formázok belőle, pankoba forgatom és viszonylag forró (9-10/11-es fokozat) olajban aranybarnára sütöm.
A krumplit sós vízben puhára főzöm, krumplinyomóval a vajjal együtt áttöröm, fokozatosan hozzádolgozom a tejet még mindig a krumplinyomóval dolgozva. Utolsó fázisként olíva olajon megfonnyasztom a fokhagymát és a spenótot, majd összekeverem a pürével.
Nálunk megoszlottak a vélemények, a társaság egyik fele üresen ette, mások a kovászosuborkára szavaztak, szerintem a cékla a legjobb hozzá.

4 komment

Címkék: magyar buli spenót főzelék

2008.11.15. szombat

Póréhagymás, fetás, sütőtökös tortácska

sutotokostorta.jpg

Amikor jöttem haza a fodrásztól, nagyon megéheztem, és rájöttem, hogy nem bírok még egyszer rendelt/ utcán vásárolt szart enni, de rengeteget kellet rajzolnom, úgyhogy valami gyors megoldásra volt szükség. Bevillantak a leveles tészta alapú torták, korábban már népszerűsítettem én is, mivel nagyon gyorsan kész van, nem macerás megcsinálni, szezontól függően ezer féle képpen lehet variálni és jól lehet lakni vele. Úgy döntöttem, hogy körülnézek hazafele a közértben és a választéktól függően kap tölteléket az ebédem. Nagy bánatomra csak sütőtököt találtam (nem igazán kedvelem), de bátor voltam és belevágtam. Utólag úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, mivel azóta már másodszor sütöttem. Az első verzió nagy tortaként készült, most viszont kicsiket csináltam a szombat esti bulizás előtti alapozáshoz.
Ezt az ételt ajánlom gyors vacsoraként, buli kajaként vagy ha van több ideje az embernek szép kosárkákat csinálni (pl. ilyen módszerrel), lehet egy komolyabb vacsora előétele is.


Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
1 kicsi sütőtök fele 1x1x1 cm-es kockákra vágva
1 nagy póréhagyma
4-5 dkg reszelt ementáli (de nem a nagy lyukon lereszelve)
1-2 dkg gorgonzola
1 dl sűrű tejszín
1-2 dkg feta
3 dkg vaj
olíva olaj
só frissen őrölt színes bors

A leveles tésztát megfelelő méretűre vágom (kinyújtom, ha kell), és kibélelem vele a sütőformát (lehet nagyot vagy kicsit is választani alkalomtól függően), megszurkálom az alját és 200 fokra előmelegített sütőben félkészre sütöm (korábban kihagytam ezt a lépést, de nekem kicsit nyers maradt a tészta alja).
A kockára vágott sütőtököt a póréhagyma nagy részével (egy 8 centis darabot érdemes félrerakni lehetőleg a vége felől, így szép narancssárga lesz a püré), egy kis olíva olajon és a vajon megfuttatom, majd sózom, borsozom és fél deci vízzel puhára főzöm, belemorzsolom a gorgonzolát, összeturmixolom a tejszínnel, majd belekeverem a reszelt sajtot. A torták aljára 1-2 hagymakarikát fektetek, kanalazok rájuk a püréből, a tetejére mehet megint egy kevés hagyma és a feta, majd a sütőben készre sütöm őket.

Szólj hozzá!

Címkék: buli előétel sós süti

2008.06.22. vasárnap

VKF! XVI.- Körözött


A körözött olyan étel, amivel minden magyar gyerek gyakran találkozott otthon és az iskolában is. Általában a túrós verzió a népszerű, nálunk azonban csak juhtúró van benne, így jóval töményebb, mint a menzás fajta. Nagyon finom friss kenyérre kenve sok zöldséggel, de bulik alkalmával is beválik mártogatósként. A képen egy adag pácolt feta és padlizsánkrém társaságában látható.

Hozzávalók:

20 dkg juhtúró
10 dkg vaj
egy kis fej lilahagyma nagyon apróra vágva
1,5 tk. mustár
annyi pirospaprika, amitől szép színe lesz
egy csapott tk. őrölt kömény
egy tk. szardella paszta (a piknik alkalmával a vegetáriánusokra való tekintettel ez kimaradt)

opcionálisan kapribogyó a tetejére

A hozzávalókat villával összekeverem, majd tálalásig a hűtőbe teszem.

1 komment

Címkék: család magyar buli tapas vkf

2008.06.22. vasárnap

VKF! XVI.- Karamellizált hagymás quiche

Ez az étel gyakran készül nálunk, mivel pofon egyszerű megcsinálni és nagyon jól lehet variálni, az alap hozzávalók (tojás, tejszín, sajt) mellett szinte bármit bele lehet dobálni. Ezzel a verzióval a Csalogány 26-ban találkoztam egy ebéd alkalmával és rögtön belekerült az állandó repertoárba az én konyhámban is. Ideális egy komolyabb menü előételeként, de mi gyakran esszük magában vacsorára, ha nem vágyunk semmi extrára.

Hozzávalók:

-a tésztához:
25 dkg finomliszt
14 dkg vaj
egy tk. só
annyi hideg víz, hogy összeálljon a tészta

-a töltelékhez:
3 tojás
1 dl tejszín
1 csokor snidling apróra vágva
3 dkg ementáli reszelve
3 dkg edami reszelve

frissen őrölt bors

-a karamellizált hagymához:
2 fej vöröshagyma vékony csíkokra vágva
olíva olaj
egy tk. barna cukor


A vajat a sós liszttel együtt összemorzsolom, hozzáadom a vizet és gyorsan homogén masszává gyúrom, majd folpackba csomagolom és beteszem pihenni a hűtőbe legalább fél órára. Eközben megcsinálom a tölteléket, a hagymát olíva olajon a sóval és cukorral nagyon lassú tűzön (3/11) 20-30 perc alatt karamellizálom (akkor jó, ha szép barna színű és puha), a többi hozzávalót pedig összekeverem.
A tésztát 4-5 mm vastagra nyújtom, tortaformába teszem, villával megszúrkálom és ráhalmozom a hagymát, majd ráöntöm a tojásos masszát és 180 fokos sütőben készre sütöm.

Szólj hozzá!

Címkék: francia buli vkf sós süti

2008.06.19. csütörtök

Padlizsánkrém paradicsomos tortillával

Ezt az ebédet még évekkel ezelőtt találtam ki, amikor megint találkoztam egy régi nagyon kedves barátnőmmel és meghívtam enni. Aztán kicsit elsodort egymástól minket az élet, úgyhogy talonba került a fogás, mert ez az övé és úgy éreztem, hogy nem csinálhatom meg másnak. Szerencsére kb. fél éve megint úgy alakultak a dolgok, hogy elkezdtünk sokat összejárni, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak, remélem most már örökké így fogunk maradni. Úgyhogy végre aktuális lett a meghívás. Drága Orsi! Szeretném innen is megköszönni, hogy vagy nekem!
Amióta főzök, sok féle padlizsánkrémet próbáltam ki (majonézest, natúrt, stb.), aztán a Helyettes hozott talán a piacról, talán valamelyik sajtostól egy juhtúrós verziót, és rögtön annyira belelopta magát mindenki szívébe, hogy ez lett a mi családi padlizsánunk, nagyon finom kenyérre és zöldségekhez mártogatósnak is.

Hozzávalók:

-a padlizsánkrémhez:
2 nagy padlizsán
10-15 dkg juhtúró
2 duci gerezd fokhagyma préselve
7 dkg puha vaj
1,5 evőkanál mustár
frissen őrölt bors
só nem kell hozzá, elég a juhtúró sóssága

-a tortillához:
1 csésze liszt

egy löttyintésnyi olíva olaj
paradicsomszósz hígra főzve (amennyit fölvesz) itt találsz hozzá receptet, ezt kell kis vízzel felönteni

-a salátához:
2 avokádó nyolcadokra vágva hosszában, sóval és frissen őrölt borssal magas lángon hirtelen megsütve
2 paradicsom 1,5x1,5x1,5 cmes kockákra vágva
15 cm kígyóuborka 1x1x1 cm-es kockákra vágva
4 marék vegyes saláta levél
3 szem retek hosszában negyedelve
1 fej mogyoróhagyma nagyon vékony csíkokra vágva
2 marék fekete olajbogyó

-az öntethez:
1 evőkanál mustár
egy lime leve
1,5 dl olíva olaj

frissen őrölt bors

A padlizsánokat villával megszurkálom és 200 fokos sütőben addig sütöm, amíg ráncos nem lesz a héjuk és meg nem puhulnak. Ha kész, kicsit hagyom kihűlni, majd a húsát kikaparom és összekeverem a többi hozzávalóval, aztán későbbi felhasználásig hűtőbe teszem.
A tortilla tésztájához az olaj kivételével összekeverem a hozzávalókat, gyúrom egy pár percet, meglocsolom az olíva olajjal, aztán hagyom fél órát pihenni. Ha ez megvan, kb. 4 centis átmérőjű gömböket formázok belőle, és sodrófával hajszál vékonyra nyújtom, majd száraz teflonserpenyőben 8/11-es lángon készre sütöm, és amíg meg nem esszük, nejlon zacskóba rakom, hogy puha és tekerhető legyen.
A saláta hozzávalóit a képen látható módon egymásra pakolom, meglocsolom az öntettel és mehet mellé a padlizsánkrémmel alaposan megkent és föltekert tortilla.

Szólj hozzá!

Címkék: saláta buli kenyér tapas

2008.05.07. szerda

VKF! XV.- Kifordított rák


A mostani forduló házigazdája Beatbull,aki arra kért minket, hogy kreatív kaméleonokat készítsünk, ami annyit takar, hogy próbáljunk meg valami hagyományosat kicsit másképp. Azt hiszem nem is kell mondanom, ez a téma nagyon tetszett nekem és rengeteg ötletem volt, de sajnos rajzolni valóból egy kicsit több, úgyhogy csak erre az előételre futotta most az energiámból.
Azért neveztem el kifordított ráknak, mert általában az szokott lenni a főszereplő, a lényeg, ami középen van. Nálam viszont rákba van panírozva a cukkini, és nagyon lehet érezni rajta ezt a kifordítottságot, teljesen más fényben tündököl a garnéla, mint ahogy általában találkozik vele az ember.
Eredetileg medvehagymás mártogatót szerettem volna mellé adni (hiszen én sem maradhatok ki a sorból, ha már nálunk is ilyen népszerű volt idén), de csalódottan kellett megállapítanom, hogy mára sajnos megromlott, így került képbe a menta, ami megjegyzem, így megkóstolva talán jobb is, és természetesen az elmaradhatatlan édes chili szósz.
Ideális előételnek, de én leginkább bulira tudom elképzelni egy finomságoktól roskadozó asztal közepén.

Hozzávalók:

-a kifordított rákhoz:
1 cukkini 1x1x6 cm-es hasábokra vágva
liszt
15 dkg megpucolt garnéla késsel egészen apróra vágva
1 db tojásfehérje
2 ek. keményítő
7 dkg liszt
egy kis bögre jéghideg víz (annyi kell, hogy közepes sűrűségű tempuratésztát kapjunk)
cayenne bors

panko
növényi olaj a bő olajban való sütéshez (pl. napraforgó vagy mogyoró)

-a mártogatóshoz:
1-2 marék friss menta
1 doboz joghurt
0,5 dl olíva olaj

cayene bors

édes chiliszósz (bár akkor sem történik tragédia, ha boltit használ az ember)

Előkészítem a négy fázist: a lisztet összekeverem egy kis sóval és már kész is van, a rákhúsra ráöntöm a tojásfehérjét, a keményítőt, sózom és összekeverem, a tempurához a liszet sózom, borsozom és a vízzel elkeverem úgy, hogy még egy kicsit csomós maradjon, utolsó lépésként egy tálba öntöm a pankot és kezdődhet a panírozás. A cukkíniket először liszteben, aztán a rákos keverékben, majd a tempurában, majd végül a pankoban forgatom meg, ezután 1-2 perc alatt közepes lángon bő olajban ropogósra sütöm, majd konyhai papírtörlőre szedem.
A mártogatós hozzávalóit csak egyszerűen összeturmixolom és már lehet is a tálkába önteni.

Beatbull, köszönjük a fordulót, nagyon izgalmas téma volt!







9 komment

Címkék: buli rák tenger vkf

2008.01.27. vasárnap

VKF! XII.-Lazacos kosárka tormahabbal

A VKF! XII. fordulója alkalmából Gabojsza arra kért minket, hogy tengeri lényekkel foglalkozzunk. Sokakkal ellentétben én úgy éreztem, hogy ez a forduló nagyon fekszik nekem, amint azt korábban észre is vehettétek itt, itt és itt. Valami komolyabb főételre gondoltam, de közben eszembe jutott egy régi élményem is, a Cascade étteremben ettem lazacot tormahabbal, és régóta izgatta a fantáziámat a gasztrobloggerek körében olyan népszerű kosárka is, úgy éreztem, hogy nagyon jó lenne összeházasítani őket. Ferikém a felhővel meg is beszéltük, hogy akkor irány az Ikea, ám vesztemre be kellett ugranom előtte a Csarnokba, ahol gyönyörű hal alakú kosárkák mosolyogtam rám a polcról, úgyhogy romantikus program lemondva, halacskák itthoni tanulmányozása. Minél többet néztem őket, annál jobban foglalkoztatott a gondolat, hogy ezeket én is meg tudom csinálni, úgyhogy neki is álltam a kivitelezésnek. Szerencsére a KÉK-ben karácsony alkalmából betonkeverő alakú mézeskalácsok voltak, úgyhogy nem okozott különösebb problémát annak kiderítése, hogyan is csinálhat az ember házilag sütiszaggatót, másnap már érkezett is az irodába az alumínium lap, amiből puszta kézzel akármit meg lehet hajlítani.


Hozzávalók
:

1 csomag Tante Fanny friss vajas-leveles tészta
1 tojás felverve a ragasztáshoz
1 csomag nagyon jó minőségű füstölt lazac
annyi szem fekete olajbogyó, ahány kosárka készül
1-2 marék rukkola
fél lime leve
snidling a díszítéshez

a tormahabhoz:
1,5 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
2 teáskanál só
1 púpozott teáskanál mustár
2 púpozott teáskanál torma (én ezt az asztali torma nevű konzervet használtam, ha van friss, azt le kell reszelni és elő kell főzni egy kis citrommal)

Célszerű a kosarak elkészítésével kezdeni a műveletet. Ez a fajta tészta előre ki van nyújtva, szerencsére pont megfelelő vastagságúra. Egy darab úgy áll össze, hogy 3 halacskát kivágok, az egyik lesz az alja, a másik kettőnek egy ellipszist kiszaggatok még a közepéből és tojással összeragasztom őket. 210 fokos sütőben kb. negyed óra alatt készre sülnek (ehhez nem szabad megkenni semmivel a tetejüket), majd hagyni kell őket kihűlni. Ezalatt meg lehet csinálni a tormahabot, a só és a habfixáló társaságában fölverem a tejszínt (nem árt neki, ha kissé túlveri az ember), majd összekeverem a tormával és a mustárral. Ekkor indulhat az összerakás. Alulra egy kevés rukkola, rá egy kis lazac limemal meglocsolva, majd a hab, arra még egy kis lazac, egy szem olajbogyó és 1-2 szál sindling díszítés. És már mehetnek is az asztalra a teljes harci díszben pompázó fenevadak.

6 komment

Címkék: buli hal tapas vkf

2007.12.02. vasárnap

Tojáspástétom

Ez a recept egy sorozat első része. Nagyon sokszor készül nálunk, mivel nagy kedvenc mindenkinél. Két féle szituációban szokott előkerülni, az egyik az, amikor szendvicset vacsorázunk, de valami extrábbra vágyunk; a másik pedig az, ami miatt az első mondatot írtam, bulik alkalmával. Gyakran tartunk ilyen jellegű összejöveteleket, és ilyenkor legalább 20-30 vendég jelenik meg nálunk, aki kajára számít az alkohol mellé. A leggyakorlottabb szakácsnőnek is könnyen beletörhet a bicskája, ha ilyen sok emberre akar főzni, azért találtam ki az ilyen alkalmakra, hogy apró falatokat és kencéket adok a vendégeknek, legalább 10 féle mártogatós, rengeteg zöldség, sült krumpli és karikákra vágott baguette szokott sorakozni az asztalon.

Hozzávalók:

7 tojás
10 dkg puha vaj
1 evőkanál mustár
2 szál újhagyma apróra vágva
őrölt fehérbors


A tojásokat fölteszem egy lábosba és forrástól kezdve 10 percig főzöm. Ilyenkor arra kell odafigyelni, hogy kerüljön só a vízbe, mivel ha kicsit törött valamelyik tojás, így nem fog kifolyni, illetve arra, hogy miután lekerül a tűzről, alaposan legyen kihűtve, különben nem jön le a héja. Megpucolom a tojásokat, egy megfelelő méretű edénybe rakom a többi hozzávalóval együtt és villával alaposan összenyomkodom. Mi most friss kenyérrel, salátával, pácolt olajbogyóval és fürtös paradicsommal ettük.

3 komment

Címkék: család buli tapas