Rólam


_mg_6938a_1.jpg

Facebook

Címkék

Címkefelhő
2016.07.04. hétfő

Avocado toast

avocadotoast.jpg

Ha nagyon meleg van, az embernek általában nincs kedve órákat a tűzhely mellett állni, de azért néha szeretne enni, ha lehet, akkor valami könnyűt. Ez a kaja pont ilyen; azzal együtt, hogy fölforr a víz, kb. 10 perc alatt van kész és csodálatosan finom.
Egyébként egy eléggé népszerű ételről van szó, az instán éppen, mikor ezt írom, 163001 avocadotoast hashtaggel ellátott kép van ebben a pillanatban. És bár hiába semmiség, az éttermi tapasztalataim alapján eléggé el lehet baszni. Ha ilyen történik velem, hogy valamit rendelek, amire nagyon vágyom és aztán csalódom, akkor általában dühösen megcsinálom magamnak, így volt ezzel is, és hát annyira menő lett, hogy muszáj volt fölraknom ide is.
Igazából bármi mehet rá, amit az ember talál a hűtőben, saláta, bacon, lazac, kaviár, rákocskák, grillezett gomba, spárga vagy sajt, én most ennyi cuccot találtam az IGENtől elgyötört konyhámban, de így is tökéletes volt, szerintem egyétek meg.

Hozzávalók 1 főre (ha az egy fő annyit tud enni, mint én, akkor kettőre):

-az avokádókrémhez:
egy megtermett avokádó fele (mehet egy kicsit több is) (lehetőleg haas, ez az a fekete héjú fajta, sok közértben van már és azon kívül, hogy ez nem barnul meg, szerintem ez a legfinomabb is)
egy fél lime leve
1 kis gerezd fokhagyma préselve
pár ág friss koriander apróra vágva

frissen őrölt feketebors

-az összeállításhoz
2 szelet pirítós (ha lehet teljes kiőrlésű vagy rozs kenyér, nem csak azért mert úgy egészségesebb, hanem ehhez jobban is passzol)
a maradék avokádó vékony csíkokra vágva
2 buggyantott tojás
maldon só
pár parmezánforgács
pár levél koriander
pár levél zsázsa

Vizet forralok a tojásnak, ami vagy így készül, vagy láttam egy szuper módszert, amivel szintén biztos, hogy sikerül, amit most jól el is mesélek. Amikor már felforrt a víz (csak gyöngyözve, nálam 6/9), 10 másodpercre beledobom az alaposan megmosott tojást, majd belelógatok egy merőkanalat (a legjobb a baba) és egyszerűen abba ütöm bele a tojást, amit 3 perc alatt készre főzök. Mindkét módszerrel viszlát széteső és ecetízű jószágok.
Mindeközben minden mást meg lehet csinálni, összekeverem a krém hozzávalóit (az avokádót kettévágom, a magját kiszedem, egy kanállal kikaparom a belsejét, a másik felét vékonyan bevágom és szintén a kanállal kiemelem a tálaláshoz szükséges csíkokat, amiket félrerakok), összetöröm villával, közben pedig beledolgozom a koriandert, fokhagymát, sót, borsot és a fél lime levét.
A kenyereket megpirítom, ráhalmozom a krémet, eddigre elkészülnek a tojások is, rájuk csúsztatom, maldon sóval ízesítem, mellé pakolom a csíkozott avokádót és megszórom a tetejét korianderrel, parmezánnal és zsázsával.

_dsc6035.jpg

4 komment

Címkék: reggeli gyorsétkezde

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaessafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr588866556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eletviraga 2016.07.05. 22:38:58

Istenien néz ki! Néhány amatőr kérdés:
Miért lime és nem citrom? (Sokkal finomabb?)
Mi az a meldon só?(bár ezt mindjárt beírom a google-be!

eletviraga 2016.07.05. 22:42:57

Látom, Maldon és nagyon extra!:)
Veszek, ha a szakácsnő azt mondja!:))

Attilajukkaja 2016.07.06. 08:32:51

Kosszonom. Nagyon tetszik, ki fogom probalni! :o)
(De en valami gusztusosabb cuccon fogom talalni. Bocsi.)
süti beállítások módosítása